Hit/Akarat

Az előző bejegyzésen kavart az agyam egész délelőtt. Már amikor nem akartam épp meghalni edzés közben és kicsit utána is. Apropó halál. Nagyapám (nekem csak Papi) és én elbúcsúztunk egymástól, (mert elutaztam, egyébként jó egészségnek örvend) és közben akkor először szó esett a halálról. Mindig eltereltem a szót, ha erről kezdett beszélni. Egyébként a többi kisöreghez képest neki nem hiszem, hogy ekörül forogtak volna a gondolatai. Sőt. Ő egy életrevaló, igazi túlélő típus, aki akkor is tartotta magát, amikor a legnagyobb tragédiák érték. Nem volt tökéletes reakciója minden helyzetben, és Ő maga sem tökéletes a szó általános értelmében. De bármilyen döntést hozott is eddigi élete során, a következményeit igyekezett méltósággal és meggyőződéssel viselni. Ami külön figyelemre méltó, h nekünk SOHA nem nyavalygott azon, hogy mennyire kicseszett vele az élet azzal, hogy édesanya nélkül nőtt fel, fia után pár évvel az unokáját és később a feleségét is el kellett temetni. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy elfogadta, hogy szeretteinek sajnos -az egész család szomorúságára- ennyi jutott csupán. Papi mindig tartja magát én pedig imádom, hogy olyan, amilyen. Szóval mi megbeszéltük, hogy azt, hogy mi van a halál után, azt valószínűleg Ő fogja hamarabb látni, mint én... Mert elvileg ez az élet rendje. De azt is megbeszéltük, hogy ez egy igen érdekes élmény lesz, és mindketten egyetértettünk abban, hogy van folytatás, és egyikünk sem a klasszikus menny-pokol- dologra gondolt. Érdekes volt, hogy ekkor nem sírtam el magam, mosolyogtunk. Pusztán tárgyilagosan beszéltünk, mint egy fontos eseményről az ember életében. Nem beszéltünk a majd utána maradó űrről és fájdalomról. A sírás és a gyertyák szagáról, a nyirkos zsebkendőkről, a zene és tévé nélküli fotóalbum nézegetéssel töltött családi estékről. Az elcsukló mondatokról, a fekete ruhákról, a sápadt, szomorú részvétnyilvánító rokonokról, és a szertartás többi részéről... Hogy mennyi mindent jelent nekem, és hogy remélem a gyerekeimnek is ilyen lesz majd az Apám. Nem, mi nem beszéltünk ezekről. ha véletlenül be is úszott egy ilyen gondolat, már kezdtem érezni a gombócot a torkomban, azt a kiszakadni vágyó mély és fojtogató sírást, még akkor is, ha TUDTUK hogy ez a vég nem olyan igazi vég lesz.  Ez olyan, mint amikor vége egy Olimpiának, és kiürül a stadion, és tudod, hogy ott már nem lesz több Olimpia, amíg te életben vagy,  ezért ürességet és szomorúságot érzel, de a sportolók tovább élnek, és pár hét múlva már máshol lépnek pályára. 

Sokféle igazság, teória létezik arról, hogy miért vagyunk, ki irányít... Ki előtt kell szégyellned magad, ki fog megbüntetni, melyik isten várja, el, hogy őt szeresd a világon a legjobban, Van olyan hit, ami elvileg békés, gyakorlatilag félelemben tart egész életed során. Van, amelyik békén hagy, csak fizess adót. Van amelyik szabadságot ad, van amelyik a legkülönbözőbb formákban korlátoz. Hogy a hatalmon lévők melyik ellen uszítanak éppen, vagy melyik gyakorlására köteleznek, az attól függ, hogy éppen mi éri meg jobban. Nekem majdnem 15 éves koromig szinte kötelező volt templomba járni, még sem lettem keresztény. Egészen kicsi gyerekként feltettem azokat a kérdéseket, amikre a válasz nekem éppen elegendő volt ahhoz, hogy cáfolni tudjam a keresztény tanokat. A Mikulásban több hitem volt néhány éven keresztül, mint az Egyházban egész életem során. De addig a pillanatig, amíg engem nem próbáltak megtéríteni, megőriztem a nyugalmamat, és úgy érzem - néhány csúnya, dacos megjegyzést (persze családon belül) kivéve- senkit nem sértettem meg azzal, hogy ócsároltam, vagy becsméreltem, meghazudtoltam valakit a hitében. Ha engem akar valaki meggyőzni, felteszem a kulcskérdéseket. Amik szúrnak. De ahhoz nagyon erőszakosnak kell lennie annak, aki bepróbálkozik. Ugyanis a hit, legyen az bármilyen, befolyással van az egész életünkre. És mint ilyen erős befolyásoló tényező, rendkívül fontos. Szóval, adhatsz tanácsot a szomszédnak, hogy ne kösse ki a kutyáját (bár sokan ettől is kiakadnának), mert lehet, hogy egy meleg nyári napon ott fog megdögleni az udvar közepén, véresre kopott nyakkal, de nem, nem hiszem, hogy megmondhatod neki, hogy amiben egész életében hisz, ami alapján gondolkozik a világról, az "bullshit". "Mert amikor ortodox zsidók mennek el melletted az utcán, nem szólsz oda, hogy hé öreg, vedd már le a kalapod, hogy nézel ki? Baaazmeg, 40 fok van, te meg itt parádézol" Nem téped ki a rózsa fűzért a bokszoló kezéből a címvédő meccse előtt, mondván, hogy "inkább melegíts be, mert nem az ima fog segíteni." Nem sütsz titokban húst egy vegetáriánus ételébe, és még sorolhatnám. Elismerem az orvostudomány, a biológia, a fizika és kémia bonyolult szabályrendszerét, és irónia nélkül csodálom azokat, akik beszélik ezt a a nyelvet. De HISZEM, hogy egy maratonhoz több, kell, mint tökéletesen futásra teremtett test, és mindennapos edzés. 

élet/halál/helyzet

avagy Van élet a halál után?

Borzasztó elcsépelt kérdés. Állítsuk fel azt a hipotézis, hogy nincs. (Csak kimondom, hogy nincs, és máris összeszorul valami itt belül).
Nincs. Nincs menny, nincs pokol. Nincs ítélet, nincs fény, nincs beszélgetés az életed filmjéről és pláne nincs folytatás. Nincs következő, nincs "még egyszer" és nincs "legközelebb majd". There is no next life... Most gondolkozom... Várj. Nehéz. Nyilvánvaló, hogy számomra ez elképzelhetetlen, de megpróbálom. Azért kell megpróbálnom, mert az imént érdekes beszélgetést folytattunk 3asban. Röpködtek az érvek, az éles, néhol értetlen, néhol hitetlen, néhol határozott pillantások. A téma nem az élet a halál után volt, hanem az, hogy a társadalmunk különböző rétegei mennyire átjárhatatlanok, és hogy aki rossz helyre születik, szinte esélye sincs a felemelkedésre. Nem jutottunk dűlőre. Mindhárman értelmes, felnőtt emberek vagyunk, a világ sokszínűségéhez képest egy helyről jöttünk, nem vagyunk szélsőségesek sem, mégsem egyeztünk. Az én véleményem az, hogy az álmodik nagyot, akinek megvan a lehetősége arra, hogy valóra váltsa. Lehetsz Te bárhol a világon, élhetsz bármilyen körülmények között. És nem véletlen, hogy oda születsz, ahova. Mert a sors mindig különböző kihívások elé állít, minden egyes életedben. Lehet az egy alkoholista apa, egy kurva mama, egy pedofil nagybácsi, egy autóbaleset, ami megnyomorít, vagy ha eleve úgy is születtél... Ettől még lehetsz sikeres, lehetsz maratonfutó, lehet családod, lehetsz tanár., megtanulhatsz szeretni, élvezheted a táncot, megmászhatsz hegycsúcsokat, ha így kell lennie. Kell érte tenni a jelenlegi életedben is, de rengeteg múlik az előző életeidben elkövetett tetteiden. Ha rossz voltál az előző életedben... Mondjuk kínoztad az állatokat, akkor ne csodálkozz, ha a következőben téged kínoz meg valaki fizikailag, vagy lelkileg. Ha valahol egy fejlődő országban születik egy kisbaba, valószínűleg még olyan szinten van, hogy neki pontosan azt kell megtanulnia, hogy hogyan éri el, hogy életben maradjon. Ha élt 15 évet ebben az életében, könnyen lehet, hogy újra ott születik, de már 30 évig él, a következőben pedig már nem ott születik meg, hanem egy fejlett országban.. és így tovább. Nem véletlen, hogy valaki zöldnek születik, ha a világot éppen narancssárgák uralják. Lehet, h az ő sorsa az, hogy elsőként átvegye a hatalmat.. de az is lehet, hogy elmegy egy háborúba, és megölik. Az is lehet, hogy embereket fog megmozgatni, mondjuk a verseivel. Akkor költő lesz belőle? Nem biztos, lehet, hogy gyógyszerész, aki otthon a magányában írni kezd, mert valami súgja ott belül... Mindenkinek megvan a maga feladata. Ha teljesíted, átmentél a vizsgán, és egyre könnyebb lesz bizonyos dolgokon túljutni, bizonyos dolgok pedig mindig újabb kihívást jelentenek majd. Mindenki a maga szintjén nyomorog, de mindenki lehet boldog is a maga szintjén. Sajnálhatod azokat az embereket, akik sokkal rosszabb körülmények közé születnek, mint Te, és vágyhatsz olyan emberek helyében lenni, akik jobb körülmények között élhetnek Cseszegetheted azokat, akik hasonló helyre születtek, mégsem élnek úgy a lehetőségeikkel, ahogyan Te teszed, vagy épp Te sem teszed... De mindig tisztában kell lenned azzal, hogy különböző küldetéseink vannak, amikhez különböző feltételeket kaptunk. Minden egyes élet a másikkal összefügg.Valakinek a gyermeke vagy, és valakinek a szülője, valakinek házastársa, közben egy másiknak a testvére. Főnök vagy, és alkalmazott, tartozol és tartoznak neked. Valaki elhagy érted egy másikat, valaki téged hagy el valaki másért. Az egyik klubból kirekesztenek, a másikba befogadnak. Egyszer áldozat vagy, másszor elkövető. Ítélsz, ítéltetsz. Valamelyik életedben rossz helyre születsz, mégis sikeres leszel, de nincs családod, a következőben épp fordítva. Egyszer hős vagy, milliók megmentője, röpke, fellobbanó gyertyalángnyi élettel. A következőben boldogan, szépen, csendben mész el nagypapaként. Klári kibírja melletted, Géza lemorzsolódik. Szabit elüti egy autó, nem tud járni. Jocó simagöröngyösi cigánygyerek, a legjobb barátod, Feca második kerületi gazdag srác, drogfüggő, rákos, jó arc, haverod. Neked a feladataid közé tartozhat: Elviselni Klárit, Gézát elengedni, Szabiban tartani a lelket, segíteni élni,  Jocót felvállalni a világ előtt, kiállni mellette, Fecát elfogadni. De lehet, más: Klárit elengedni, Gézát visszaszerezni, Szabit segíteni meghalni, (ha kéri) Jocót feljelenteni, Fecát kizárni az életedből, mert rossz hatással van rád. És persze közben megvizsgálni: Mit akar nekem tanítani Klári, Géza, Jocó, Feca és Szabi? Miért vannak az életemben? Miért kell ezekkel a problémákkal megküzdenem, mikor van annyi minden más is?! Az út önmagunk megismeréséhez mások megismerésén át vezet. Tükrök vagyunk.
Bonyolult folyamatok mennek végbe itten, kérem szépen. Olyan bonyolultak, hogy egyetlen élet édes kevés lenne rájönni a titkokra. Gondolj bele! Rossz helyre születsz, megkéselnek 14 évesen a szomszéd srácok Harlemben? Tényleg elhiszed hogy ennyi esélyt kapunk? Valaki épphogy anyja tudatába kerül, már véget is vetnek az életének? És akkor kifújt? Nem hiszem. Nem ezt hiszem. Nem ebben hiszek. Ennek ugyanis így semmi értelme nincs. Egy lemorzsolódó kis hámsejtnek lenni a Föld felszínén? Ez lenne a lét? Ez vicc. Ááá, dehogy. ((Tágas égen andalog... Fénylik mint a csillagok... ))   Zöldnek, kéknek születni egy narancssárga világban... Sokféle oka lehet, és sokféle kimenetele. Nem történik véletlenül, és mindenképpen egy nehéz program. Hogy feladod, vagy nem, az rajtad múlik: hogy mit hoztál magaddal, és vagy-e elég tudatos... Mondhatod: Könnyen beszél egy narancssárga... pff... Én meg azt mondom, hogy nekem más az életfeladatom. Nem ilyen típusú problémákat kell megoldanom. De nyugi, van nekem is mivel elmolyolgatnom az elkövetkező 60 évben

Staten Island Ferry

Bocs az előzőért, nyilván túlzás. Elkezdtem írni, aztán belelovalltam magam. A végére kifejezetten élveztem. Tetszik, amit írtam, de általánosítok. Ilyenek vagyunk, ilyen vagyok. Egyik pillanatban hevesen ver a szívem, kiesik egy pár dolog a számon, ami random felbukkan a fejemben, és upsz, ott a baj. Az írás furcsa dolog. Elkezded, csak úgy, ok nélkül, durr, bele egy gondolatba, ami motoszkál benned, először csak a felszínen kapirgálsz, aztán, ahogy folytatod és visszaolvasod, mintha szembe mennél az előző mondatoddal, pedig alig volt egy perce.. aztán arra ösztönöz, hogy átgondold az egészet, és rájössz egy csomó összefüggésre, elkezded keresni a logikát, a rendszert, összeáll, és már rég nem arról szól, amiről írni akartál. Mégis valami létrejött, de nem is tudod, hogy pontosan hogyan. Csak úgy ott terem egy oldal, kettő, és mikor felállsz a gép elől, egyszerre vagy könnyebb és nehezebb egy gondolattal… Hazaértem, és le akartam írni, hogy mi történt velem ma. Ehhez képest egyetlen metrón megszületett kis gondolatot írtam le, ami kb 4,56 másodperc alatt siklott végig az agyamon. :D Pedig elég hosszan zötykölődtem vissza Astoriába. Tegnap késő estig, illetve inkább hajnalig próbáltam összeszedni a portfoliómhoz szükséges grafikákat. Megbeszéltük, hogy Krisztivel elkísérjük Bendit Staten Islandre, ahol ma dolgozott. Onnan pedig Ferry-vel áthajózunk Manhattanbe.

A Working Girl - a kedvenc filmem első képsorain járt az agyam, ahogy Tess fejéből kipattan egy ötlet amivel később karriert csinál… (és összejön Harrison Forddal) Feltöltődtem. Kint álltunk a félórás úton, fújta a hajunkat a szél, fotóztunk, beszélgettünk, én bámészkodtam. 

A kis „pici” 8 emelet magas Statue of Liberty csak akkor olyan fenséges és csodálni való, ha úgy fényképezik. Egyébként nem olyan nagy szám Manhattan csillogó felhőkarcolóihoz képest. Viszont mindenképpen hozzátartozik a New Yorkról kialakított romantikus képhez, ezért így is, úgy is odavagyok érte:) Kikötöttünk, Kriszti ment dolgozni, én meg felfedező útra. Még nem jártam azon a környéken, vagy legalábbis nem emlékszem. Wall Street… tele csupa öltönyös félistennel. Nem viccelek. Tudom, ez a gyengém. De akkor is. Persze… nem volt mindenki Adonisz.  De majdnem:D Beültem egy parkba a City Hall mellett, néztem az embereket, sétáltam, elhatároztam, hogy legközelebb visszajövök feltöltött fényképezővel…(mindenem lemerült még a hajón ugyanis) Felszálltam a metróra, közben olvastam a kis Kindle-ömön… ami igazából a telefonomban van… mosolyogva nyitottam meg Vera üzenetét, ahogy a vonat kijött az alagútból. És minden jó volt. Kedden Marina and the Diamonds koncertre megyünk, már alig várom. Pénteken talán végre tényleg buli?! Múltkor hirtelen téli idő lett, szóval nem mentünk sehova… Itt az idő. 

Szeretettel a nagy játékosok alkalmi játszópajtásainak:)

Van értelme játszmázni?

Tegyük fel, van egy fickó, aki (úgy hiszi) megkap, akit akar, amikor akarja. Természete messziről, felületesen vonzó, egyébként menekül minden komoly dolog elől, felelősségérzete (ha másokról van szó) egyenlő a nullával. Személyiségének kínos részletei között ott van a dacos kis görcs, az öntelt egoista állat, a hímsoviniszta disznó, az akarnok, akinek mindig igaza van, ha nem, hisztizik… Persze benne él az édes imádnivaló is, a romantikus, érzelmes szerető, az intelligens, megbízható kisangyal. Ezek is felbukkannak néha-néha nagy csinnadrattával ünnepnapon, vagy amikor rossz fát tett a tűzre, esetleg nem biztos abban, hogy lesz-e szex, vagy tanúk vannak a közelben, akik később visszaigazolhatják, hogy „Barátom, hiszen Te mindent megtettél! Hagyd azt a picsát, gyere, menjünk csajozni!”  Szóval, van ez a típusú ember (Vagytok egy páran!), akibe valami miatt időről időre mégis belehabarodhat az intelligens, egzisztenciával rendelkező komoly szexi harmincas (akárhányas) nőtől kezdve, az éretlen kamaszlányig bárki.. .Aki vagy lenyeli, tűri, elfogadja az ezzel járó ideggörcsöt, és kuss, vagy szembe megy minden árral és megpróbálja jobb belátásra bírni az állatot. Mert persze tudja, hogy „ez az ő érdekeit is szolgálja”. Mindkettő gyomorfekélyhez vezet, aztán szakításhoz. Vagy fordítva. Vagy csak az egyikhez. 

Amennyiben Ő emberére akad, és hasonlóval találkozik, a történet ugyanez, csak fordítva sül el. Olyankor szenved. Szexszel gyógyítja magát.  

Van azonban egy másik igen népszerű út is. Kiismered az EQ-ban szegényes egyedet. Nagyon könnyű. Az esetek többségében a sztorijai (amiket gyanútlanul, boldogan, nagyzolási mániájából adandóan büszkén mesél) elegendőek ahhoz, hogy pontosan tudd, hogy mivel tartod sakkban, vagy mivel mész az agyára, mivel éred el, hogy te legyél a középpontban, és ne Ő. (Erre jók ezek a sztorik egyedül, egyébként általában szarul esnek, és nem vagy kíváncsi rájuk) Ego dolog. Kiismered, Játszmázol, trükközöl, rafinált dolgokat eszelsz ki. Egy ideig még élvezed is. És igen, eléred, amit akarsz, mert Ő végtelenül egyszerű, és erre nagyon büszke is. És egyszer csak, láss csodát, megszelídül! Komolyan megszelídül. Hát látod, hogy mennyire más, hogy teper, hogy kapar, hogy érdeklődik, hogy aggódik, hogy szenved, hogy küzd??? ÉRTED küzd. Igen, most learathatod a gyümölcsöt.

Nézzük mit adtál cserébe:

Megálltad, hogy ne keresd (üüügyes). A körmödet valószínűleg lerágtad (nem jó).  Elmentél randizni olyan fickókkal, akikhez semmi közöd (kifejezetten szar). Lelkiismeret-furdalásod lett, szembementél mindennel, aki Te vagy. Hazudoztál (talán csak neki, talán magadnak is). Játszottad a jégkirálynőt (talán csak neki, talán a barátaid előtt is)… Nem Őt hívtad fel, hogy elmond Neki az évszázad sztoriját, vagy elmond, hogy mire jöttél rá végre… Hiányérzeted volt… Szintre kerültél. Arra a szintre. 

Mit kaptál:

Elkezdett teperni érted… Felhív, mert veled akar… mert téged akar… CSAK téged akart… Ölelni akart. Szeretni akart. Végig sem soroltad, már ott a múlt idő.  Meddig is tartott? Addig, amíg be nem adtad a derekad… + két - három nap, esetleg 2 hét, néhány hónap, mondjuk 2… És aztán mi volt? Rájöttél? Persze! Semmi sem változott. Volt értelme? Volt értelme hetekig, hónapokig szembemenni magaddal, játszmázni, pózolni… ? Volt?  Ugye hogy nem?!... Fejezd be a hülyeséget. Ha kellesz neki, kellesz úgy is, ahogy vagy. Ha nem, akkor meg hagyd a francba. Ez a típus notórius hazudozó. Éhes kisebbségi komplexusát újabb lányok megszerzésével elégíti ki.  Nagyon édes, aranyos tud lenni, de még torz kép van a fejében a szeretetről és az ellenkező nemről. Élete bizonyos területén sikereket ér el, úgyhogy nyugi, nem hal bele, ha otthagyod, pláne, hogy mindig van egy marha, aki bedől neki. De nem baj, ez a tanulási folyamat része:D Nem menthetetlen, de sose hidd, hogy majd Te fogod megmenteni. Van olyan opció is, hogy megjavul egy pár évre, amíg az utód-témát elintézi (valamikor 30-45 között) aztán lelép egy fiatalabbal.

Készülj fel! Mert előfordulhat, hogy egyszer találkozol egy ilyennel, de észre sem veszed, hogy ebbe a típusba tartozik. Nem. Nem „átver” ilyenkor. Egyszerűen csak felnőtt. Szeresd nagyon. 

Hivatalosan is elkezdődött a nyár:)

Rossz kislány voltam. Elhanyagoltam a blogomat, a munkámat, kicsit magamat is. Jah. Most próbálom a telefonom és a Facebook alapján rekonstruálni a fejemben az elmúlt 10-12 napot. Sok nyomot találok mindenhol. Mint a lábnyomok. Pontosan tudom, mikor merre jártam. Fotók, check-in-ek, üzenetek, post-ok… Nyitott könyv az életem. Nem mintha zavarna, csak mondom. Ha zavarna, nem csinálnám. Még így is megmarad egy csomó dolog magamnak. Egyébként lehetetlen teljesen őszintének lenni. Az én fejemben a saját kis megjegyzéseim fele leírhatatlan. Egy része trágár, másik része túl intim, van olyan is, ami iszonyú ciki gondolatban is, leírva pláne. Ha pedig nem írok le mindent, az már eleve nem őszinte… Szóval kaptok is belőlem, meg nem is. Hogy eleget kaptok-e… Valakinek még sok is:) Nem csak nektek, magamnak is írom ezeket. Minden bejegyzés szépen el van mentve… a 20 évvel öregebb önmagamnak pedig nem akarok hazudni. Paraszt dolog lenne. Magammal szemben. :D Ugyehogy ugye?

Mi is volt? Memorial Day Weekend. Szombat óceán, vasárnap döglés, vagy mondhatnám, hogy édes semmittevés… de azt semmiképp sem, hogy édes semmit evés… (Tudom, ez szar volt) Ja és, a testvérkémmel moziba mentünk. Hangover 2. Nekem tetszett. Én röhögtem:) Mert nem emlékeztem az elsőre... Gondolom, mert másnaposan, félálomban láttam… Gáborék udvarán kivetítőn:) Úgyhogy nekem minden poén új volt:)  

Hétfő... Hétfőn kimentünk Yorktown-ba BBQ partira. Ahol végül is minimális hangsúly volt a kaján, és partinak sem nevezném. Kellemes társaságban egy kellemes kis családi ház udvarán a nagy fa alatt (hinta rászerelve, ahogy kell), pléden heverészés, vörösborral.  Ez volt. A sok kis kölök ott rohangált az udvaron, játszottak a locsolóval, iszonyú meleg volt. Megtudtam, hogy mi az a poison ivy- mérges szömörce, amit jobb, ha elkerülsz, mert… huh… szörnyű tünetei vannak, ha hozzáér a bőrödhöz, pláne ha allergiás vagy rá…

Szerda, Június elseje. Hm… Asszem dolgoztam. Bálintnak. Olyankor egész nap a gép előtt ülök. Nem, mégsem. Az sms-eimből ítélve a városban voltam. Bikinire vadásztam, hogy ne a Zsuzsiét hordjam, ami nagy rám, és nem az én stílusom. Haha… Jut eszembe! Valami szerencsétlen fickó azzal a szöveggel próbálkozott be Facebookon, hogy a fürdőruhámból is látszik, hogy van stílusom…. Aha, az unokahúgom 12 évesen választotta magának… Úgy röhögtem. A gyökér… :D… de tényleg… Krisztivel nézelődtünk, vásárolgattunk. Persze bikinit nem találtam. A Macy’s-ben pedig aztán van válaszék: egy félemeletnyi fürdőruha, a világ legnagyobb áruházában…. Múlt század eleji fa mozgólépcsőkkel. Átsétáltunk megnézni mi van Vicky-nél, de ott sem jártunk sikerrel… válogatós vagyok.

Mi volt később...

Csütörtök, Péntek… Pénteken Zsuzsi és Dalma bőszen készültek a szombati Garage Sale-re. A garage sale az, amikor pénzt akarsz csinálni a számodra feleslegessé vált dolgokból. Ergo, nem rakod ki csak úgy az utcára, vagy nem viszed azonnal vmi segélyszervezethez, hanem megpróbálsz keresni rajta. Kipakolsz a ház elé, felcímkézed a dolgaidat, és várod az utca népét, Vegye, vigye! Évente egyszer nem hülyeség egy ilyen, de van olyan, aki minden nap kipakol… Költözés előtt kifejezetten jól jön, és hasznos. Zsuzsi nem csak kacatokat, hanem sütit is árul ilyenkor. 40-et keresett, de sajnos nem fogyott el az összes furcsa színű süti. Egyébként kifejezetten finomak voltak:) 

Közben lassan végignéztem az összes Sex and the City-t újra. Csak most angolul. Megdöbbentett, hogy mennyire balfasz voltam. Kívántam, hogy a Görény legyen Mr. Big, de csak a happy endre emlékeztem… És ahogy részről részre végignéztem, ráismertem ugyanazokra a körökre az életemben, amiket Big és Carrie futott éveken keresztül. Persze ilyenkor az ember bőg, kiborul. Még csak azt sem tudom mondani, hogy nem erre a filmre fizettem be. Mert én exactly erre a filmre fizettem be. A legokosabb az lett volna, ha amikor elhatároztam, hogy kimegyek azon az ajtón 3 nap után, akkor soha többé nem megyek vissza. De hát… ugye nem így történt.

Az általános iskolai osztálytársaim elkezdték szervezni az első osztálytalálkozónkat. De mondanom sem kell, már az időponton összebalhéztak. Nagyon komoly levélváltások voltak a Facebookon. Úgy röhögtem. Senki sem változott. Úgy tűnt, hogy én viszont igen. Régen - ahogyan emlékszem- azért én is jócskán benne voltam a szarkavarásban. Azt hittem az a normális. Szerencsére ebből kinőttem a középiskola előtti nyáron. Talán a következő osztálytalálkozóra ők is kinövik. Arra talán eljutok. Erre biztosan nem, de őszintén szólva nem is lenne nagy kedvem hozzá ezek után… Remélem, jól szórakoznak majd… hogy egymáson vagy egymással?... 

Flushing Meadows Corona Park

Szombat este kimentünk oda, ahol a Men in Black vége játszódik.  GÖRKORIZNI!!! Nekem ez új. Nem tudok görkorizni. Egyáltalán. A kölykök jól nyomják, de igazából Bendi ebben a nagy király. Krisztinek rossz tapasztalatai vannak, úgyhogy ő csak kísért minket és fényképezett a telefonommal. A lehető legjobban felszereltem magam védőkkel, plusz biciklis sisak. JÓHOGY… Hát hülye vagyok én? (Igen) NEM. Aki béna, védje magát. Nem voltam rossz, de be voltam szarva rendesen. A helyszín egy kicsit inspirált ugyan, mégsem élveztem a helyzetet. Legközelebb már jobb lesz. Nem szabad feladni.

Nyugis hétvége volt, bár ez nem olyan nyugi, mint amit megszoktam. Sokan vagyunk. Ami fun, meg minden, de még nem szoktam hozzá. Szokatlan nekem ez a sok gyerek. Még.

Néha nyaggatnak itthon, hogy nem nagyon mozdulok ki a házból. Tényleg nem, ugyanis pénzköltéssel jár. Nem tudok nem elverni néhány dollárt, amikor elhagyom a házat. Lehetetlen. Veszélyes. Elindulsz fürdőruhát venni, és kulcsakasztókkal, meg napszemüveggel jössz haza, és így is otthagytad a 90%-át, annak, ami megtetszett. Eljön még a vásárlás ideje, de először jöjjön el a munka ideje talán...

Hétfőn Krisztivel sétáltunk a Riverside Parkban Manhattanben… Beszélgettünk végre. Nincs sok alkalmunk rá egyébként. Jó volt. Kicsit „megmentem” a napokban. Ez annyit jelent, hogy magamba zuhantam. Amit a legjobban el akarsz felejteni, arra gondolsz a legtöbbet. Görény.

Kedden finom red snappert csináltam, fokhagymás spenóttal:) Szerdán fehérhúsú füstölt-halas csodasalátát, miután hazajöttem a Barnes&Noble könyvesboltból. És persze megint nem sikerült fürdőruhát találnom.

Szerdán reggel a szokásos edzés után (ja, mert edzünk Krisztikével, és a kajára is odafigyelünk… (ami nem jelenti azt, hogy én pl. nem felejtek el enni- mert most fél 6 van és a reggeli kukoricapelyhen kívül nem ettem még semmit,de nem is vagyok éhes.. Ma nem volt edzés, gondolom azért)) …a reggel beharangozott óceánparti fürdésre vágytam a döglesztő melegben, de csak délután 5 kor tudtunk elindulni Rockaway Beachre. Mire kiértünk, már hűvös volt, a víz jéghideg, a part üres. Néhány fehéringes, feketenacis zsidó kamaszkölyök kivételével mi voltunk az egyetlenek. 

Lőttem, pár képet, aztán hazaindultunk. 

Hazafelé pedig egy óriási áruházban végre megvettem a tökéletes fürdőruhát:) Mondtam is, hogy most egy hétig jól vagyok:) több hetes keresgélés után a siker íze még édesebb :) Meddig is? még 5 napig jól vagyok:) Mire hazaértünk, már Zsuzsi készítette a vacsorát (gombapörköltet), és a vacsora utáni desszertet… 

Almás pitét:) 

Másnap ismét kimentünk 4esben Long Beachre. Zsuzsi is jött:) tanítási szünet volt a Brooklyn/Queens Day miatt. 

A parton végre találkoztam Verával, akit itt ismertem meg New York-ban a Pacha-ban, még márciusban. Nagyon vagány, dögös csaj, a barátnőivel volt a parton. Megbeszéltük, hogy összefutunk. Érdekes, hogy most találkoztunk másodjára, de olyan, mintha régóta ismerném. Egyébként ő is jósol kártyából, igazi kis cigánylány. Nagyon bírom. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Ha minden igaz, holnap este dolgozik, mi pedig úgy tervezzük a tezsvíremmel, hogy benézünk a Pacha-ba:) Pásááá… Ezer éve nem voltam sehol. A zenét Vera szerint utálni fogom.. egysíkú fos techno… De csak kibírom valahogy.. és ha egyszer most jó az időpont?!...

Valamit alkotnom kell. Napok óta érzem. Legszívesebben kiénekelném magamból, ami nyomaszt, de nem jó, mert nincs hangom. Írni oké, de látod, nem jó módszer, mert 12 napja nem írtam semmit.

Szóval a strand után bementünk egy óriási művészellátóba... Vettem egy pár művészetis cuccot. Még nem mertem kipróbálni a dolgokat, annyira olcsó volt minden…  Meglátjuk. Ti is meg fogjátok látni. Ha úgy érzem. :)

Szóval ez történt velem az elmúlt pár napban. Közben dolgozom, (illetve most helyesebb azt írnom vagy épp őszintébb,) hogy dolgozgatok… nem voltam a topon. Nem volt ihletem. Nem volt megfelelő hozzáállásom… Most, (talán a új fürdőruha miatt :D ) jobb a helyzet.

Innen visszanézni, átgondolni a kapcsolataimat (nem csak a PÁRkapcsolataimat, hanem a barátaimmal való kapcsolatomat, a veletek való viszonyomat, a szüleimmel kialakult helyzetet, a volt kollégáimmal kapcsolatos dolgokat… Nagyon más, mint otthonról, a közepéből. Vannak emberek, akikkel nem gondoltam, hogy szinte mindennap, akár többször is beszélgetek majd. Van, akinél még nem érkezett el az ideje annak, hogy jelenkezzem. Van, aki úgyis tudja, hogy felhívom, amint fontos lesz, hogy beszéljünk. Van, aki hiába várja, hogy hívjam, és van, aki jobban hiányzik, mint gondoltam. Van, akire sokkal többet gondolok, mint bármikor, van, akire egyáltalán, pedig régen meghatározó volt. A távolság vicces dolog, mert van akihez közelebb hoz.

2010.06.07.