Bocs az előzőért, nyilván túlzás. Elkezdtem írni, aztán belelovalltam magam. A végére kifejezetten élveztem. Tetszik, amit írtam, de általánosítok. Ilyenek vagyunk, ilyen vagyok. Egyik pillanatban hevesen ver a szívem, kiesik egy pár dolog a számon, ami random felbukkan a fejemben, és upsz, ott a baj. Az írás furcsa dolog. Elkezded, csak úgy, ok nélkül, durr, bele egy gondolatba, ami motoszkál benned, először csak a felszínen kapirgálsz, aztán, ahogy folytatod és visszaolvasod, mintha szembe mennél az előző mondatoddal, pedig alig volt egy perce.. aztán arra ösztönöz, hogy átgondold az egészet, és rájössz egy csomó összefüggésre, elkezded keresni a logikát, a rendszert, összeáll, és már rég nem arról szól, amiről írni akartál. Mégis valami létrejött, de nem is tudod, hogy pontosan hogyan. Csak úgy ott terem egy oldal, kettő, és mikor felállsz a gép elől, egyszerre vagy könnyebb és nehezebb egy gondolattal… Hazaértem, és le akartam írni, hogy mi történt velem ma. Ehhez képest egyetlen metrón megszületett kis gondolatot írtam le, ami kb 4,56 másodperc alatt siklott végig az agyamon. :D Pedig elég hosszan zötykölődtem vissza Astoriába. Tegnap késő estig, illetve inkább hajnalig próbáltam összeszedni a portfoliómhoz szükséges grafikákat. Megbeszéltük, hogy Krisztivel elkísérjük Bendit Staten Islandre, ahol ma dolgozott. Onnan pedig Ferry-vel áthajózunk Manhattanbe.
A Working Girl - a kedvenc filmem első képsorain járt az agyam, ahogy Tess fejéből kipattan egy ötlet amivel később karriert csinál… (és összejön Harrison Forddal) Feltöltődtem. Kint álltunk a félórás úton, fújta a hajunkat a szél, fotóztunk, beszélgettünk, én bámészkodtam.
A kis „pici” 8 emelet magas Statue of Liberty csak akkor olyan fenséges és csodálni való, ha úgy fényképezik. Egyébként nem olyan nagy szám Manhattan csillogó felhőkarcolóihoz képest. Viszont mindenképpen hozzátartozik a New Yorkról kialakított romantikus képhez, ezért így is, úgy is odavagyok érte:) Kikötöttünk, Kriszti ment dolgozni, én meg felfedező útra. Még nem jártam azon a környéken, vagy legalábbis nem emlékszem. Wall Street… tele csupa öltönyös félistennel. Nem viccelek. Tudom, ez a gyengém. De akkor is. Persze… nem volt mindenki Adonisz. De majdnem:D Beültem egy parkba a City Hall mellett, néztem az embereket, sétáltam, elhatároztam, hogy legközelebb visszajövök feltöltött fényképezővel…(mindenem lemerült még a hajón ugyanis) Felszálltam a metróra, közben olvastam a kis Kindle-ömön… ami igazából a telefonomban van… mosolyogva nyitottam meg Vera üzenetét, ahogy a vonat kijött az alagútból. És minden jó volt. Kedden Marina and the Diamonds koncertre megyünk, már alig várom. Pénteken talán végre tényleg buli?! Múltkor hirtelen téli idő lett, szóval nem mentünk sehova… Itt az idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése