dolgozooooooom:) lassan egy hónapja mááááár!!!!!!!!

Ok, tudom, több, mint egy hónapja nem írtam. De nem akartam traktálni senkit feleslegesen... Ok, ez nem igaz. Eleinte azért írtam sűrűn, mert nem volt mit csinálnom. aztán egy fantasztikus hétvégét töltöttem Washingtonban az egyik példaképem inspiráló társaságában. Erika, akit a BKF-nek köszönhetek, július elején látott vendégül DC-ben. A hosszú beszélgetések sok mindenre ráébresztettek. Rájöttem, hogy igenis nekem kell tennem azért, hogy otthon érezzem magam itt. Amint egy kicsit igyekszem, az univerzum is ad majd cserébe nekem valamit. És adott is. Kaptam egy testvért (Sasát), kaptam egy barátnőt (Karlát), kaptam munkát, és ami most nagyon fontos, TAPASZTALOK. GYAKORLOK, DOLGOZOM, ÉLEK, FIGYELEK, TANULOK.  Spanyol Harlem szívében dolgozom. Hostess vagyok egy népszerű étteremben. Mindenki fekete, vagy spanyol, úgyhogy hamar felfigyeltek rám. Szerelmesleveleket kapok, bókokat... imádnak. Különösen a főnök. El akar venni feleségül. Nem viccel. A csillagokat lehozná, ha kérném. De nincs köztünk semmi. Mióta itt vagyok, még csak a kezemet se fogta meg senki. Nem iszom, nem cigizek, nem drogozom, nem káromkodom. You're sexy but classy My Love - főnök. Minden nap úgy öltözöm fel, mintha bulizni mennék, de visszafogottan. Engem úgy ismernek itt, hogy Aggie, The Good Girl from Hungary.. Senki sem mer komolyabban kikezdeni velem. a főnök miatt is, másrészt meg nem sugárzok magamból semmi olyat, ami arra engedné következtetni a vendégeket, vagy bárkit, hogy  szabad a pálya. De ilyen sok pozitív visszajelzést még életemben nem kaptam. Nagyon jól esik. A környék nem a legjobb, múlthéten lelőttek valakit délután 5 kor a sarkon, gyerekek szeme láttára egy taxiban. Másnap jöttek a zsaruk és mondták ,hogy a környékre ne szállítsunk ki kaját, mert veszélyes... Tegnap este pedig kaptam egy emergency button-t ... ha megnyomom, azonnal kérdezés nélkül jönnek a zsaruk. Az övemen hordom.  Engem ilyen dolgok nem tartanak félelemben. Általában egyedül járok haza. Kivéve, ha a főnök tesója hazadob kocsival, vagy ha kifizetik a taximat.... Mivel tudják, hogy vegetáriánus vagyok, minden nap seabass-t eszem, amiről csak 2 napja vettem észre, hogy az egyik legdrágább kaja az étlapon... oops... ezért irigykednek a csajok, mikor látják, h mit eszem.... áháá. cikiznek is.. de leszarom. Beszéljenek csak. :D nincs jobb dolguk?! Minden este 10kor jön a shrimp sushim... na hát az se tetszik mindenkinek. Rosszul gondolkoznak. Számító banda. Gondolom az évek, meg a rutin. Ezeken csak nevetek. Nem írtam alá szerződést, se kimondva, se kimondatlanul. Úgy értem, sosem bátorítottam senkit. Ha ezt meg ezt megkapom, akkor ezt meg ezt adom cserébe... Nincs ilyenem. Sőt.. életemben nem volt ilyenem. Adok ahol tudok, amikor tudok, akinek tudok, amit épp tudok.  Mindig adok, ha úgy érzem adnom kell. És semmit soha, ha úgy érzem, hogy nem kell. Hogy mit kapok? Sosem kérek semmit. Talán néha remélek. Kompromisszum. A dolgok működésének egyik alapja. Előbb adni, és TALÁN visszakapod... ha nem kapsz semmit? talán még nem adtál eleget. Hiányoztok...  Még megvan a jegyem visszafelé.

Underneath the mountain ranges
Where the wind that never changes
Touch the windows of my soul...

Zsuzsi elballagott...

Jelentem, a kishölgy befejezte az általános iskolát:) 2 hete volt a prom-ja, azaz a nyolcadikosok bankettje. Földig érő lila szaténruhát kapott az utolsó pillanatban... Csodáltuk, mint egy szép hercegnőt. Amikor annyi idős voltam, mint Zsuzsi, engem nem engedtek el a bankettünkre, ugyanis pár nappal előtte az osztálykiránduláson sikerült marhára bekarmolni. De úgy, hogy az osztály egyharmada lerészegedett. Nem kicsit... Nagyon. Természetesen benne voltam a szervezésben, napokig készültünk rá. Komoly szervezési feladatot igényelt ugyanis a pia beszerzése, szállítása, és persze a tárolása. Pia mint: házi pálinka, konyak, tojáslikőr, Bailey's, whiskey, vodka... és minden, amitől hányni lehet. Inkább tömények, mert marhára biztosra akartunk menni... Lebuktunk. Tagadtunk. Hiába. Bünti. Az egész falu erről beszélt. Baromi égő volt a szülőkre nézve. Pedig szegények semmiről sem tehettek.... Szóval nekem kimaradt a bankett, amire kb. negyedikes korom óta készültem. A sulidiszkó mindig varázslatos esemény volt. Minden évben volt három: karácsonyi (vagy Mikulás-diszkó), farsangi, és az év végi... ahova csak akkor mehettél, ha meghívtak... És persze arról álmodoztál, hogy valaki (esetemben az első szerelmem Viktor) majd felkér lassúzni.... egyetlen egyszer volt lassú rész az esték folyamán: 3 szám ment egymás után.. az I will always love you az első években, aztán a Titanic betétdala volt az elmaradhatatlan tapizós zene...  Titkon csak arra vártál, hogy majd odalép hozzád valaki egy fülhallgatóval, mint Mathieu a Házibuliban... Persze nem volt ilyen.  Lassúzás azért igen, de csók sosem. Mivel Anya igazgatóhelyettes volt a suliban, ahova jártam, nem is nagyon lett volna esély rá. Szigorúan fogott ilyen téren.  

Császár Előd, Republic, Mr. Rick, Kerozin... 2Unlimited, AD Stúdió, Spice Girls.. BSB.. Szkúter, meg Bruklinbónsz... Happy Gang ...Tánc egészen este 9-ig... :) Most muszáj beillesztenem valamit... csak az érzés kedvéért... 

Szóval, Zsuzsi elment a bankettre... 6-9 ig. Nem volt fenomenális, de megbeszéltük, hogy ez így szokott lenni... Túl magas elvárások. 

Amikor Zsuzsi promjának vége lett, kb akkor kezdődött a Marina and the Diamonds koncert a Webster Hallban. A csajnak őrült jó hangja van, látszik, hogy szívből énekel, valószínűleg maga írja a számait... De szörnyen volt felöltözve. Ennyi erővel egy krumplis zsákot is a fejére húzhatott volna... Szerencsére nem készült fotó az este folyamán... ugyanis én megint megfeledkeztem arról, hogy mióta vega vagyok, nem bírom a piát... Hazaértem. Épségben. Verának köszönhetően. 

Aznap volt az első komoly edzésem, úgyhogy másnap nemcsak a másnapossággal küzdöttem, hanem az eddigi legdurvább izomlázzal is... Edzés-buli nem jó együtt. Az egyik üti a másikat. Ha most választanom kellene, akkor edzés. Komolyan. Majd az edzésről később... 

Meg a főzésről is később... 

Zsuzsinak megvolt a ballagása is 23-án csütörtökön... Aznap volt Benji szülinapja. Nagyon klassz ceremónia volt. Vicces, nem szomorú és sírós, mint Magyarországon.

 YEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!

 Esti vacsi, ünneplés, kaja, pia, barátok:) 

Most hajnal fél 6 van. Illetve reggel. Már világos... Itthon voltam EGYEDÜL. Mindenki lelépett kempingezni. Imádom a kis családot, de nagyon jó egyedül lenni egy kicsit... Nem tudtam elaludni egész éjjel, és most sem vagyok álmos.... Ez lesz az első Július 4-ém. Le kell feküdnöm. Holnap edzés. 

Hit/Akarat

Az előző bejegyzésen kavart az agyam egész délelőtt. Már amikor nem akartam épp meghalni edzés közben és kicsit utána is. Apropó halál. Nagyapám (nekem csak Papi) és én elbúcsúztunk egymástól, (mert elutaztam, egyébként jó egészségnek örvend) és közben akkor először szó esett a halálról. Mindig eltereltem a szót, ha erről kezdett beszélni. Egyébként a többi kisöreghez képest neki nem hiszem, hogy ekörül forogtak volna a gondolatai. Sőt. Ő egy életrevaló, igazi túlélő típus, aki akkor is tartotta magát, amikor a legnagyobb tragédiák érték. Nem volt tökéletes reakciója minden helyzetben, és Ő maga sem tökéletes a szó általános értelmében. De bármilyen döntést hozott is eddigi élete során, a következményeit igyekezett méltósággal és meggyőződéssel viselni. Ami külön figyelemre méltó, h nekünk SOHA nem nyavalygott azon, hogy mennyire kicseszett vele az élet azzal, hogy édesanya nélkül nőtt fel, fia után pár évvel az unokáját és később a feleségét is el kellett temetni. Valahogy mindig úgy éreztem, hogy elfogadta, hogy szeretteinek sajnos -az egész család szomorúságára- ennyi jutott csupán. Papi mindig tartja magát én pedig imádom, hogy olyan, amilyen. Szóval mi megbeszéltük, hogy azt, hogy mi van a halál után, azt valószínűleg Ő fogja hamarabb látni, mint én... Mert elvileg ez az élet rendje. De azt is megbeszéltük, hogy ez egy igen érdekes élmény lesz, és mindketten egyetértettünk abban, hogy van folytatás, és egyikünk sem a klasszikus menny-pokol- dologra gondolt. Érdekes volt, hogy ekkor nem sírtam el magam, mosolyogtunk. Pusztán tárgyilagosan beszéltünk, mint egy fontos eseményről az ember életében. Nem beszéltünk a majd utána maradó űrről és fájdalomról. A sírás és a gyertyák szagáról, a nyirkos zsebkendőkről, a zene és tévé nélküli fotóalbum nézegetéssel töltött családi estékről. Az elcsukló mondatokról, a fekete ruhákról, a sápadt, szomorú részvétnyilvánító rokonokról, és a szertartás többi részéről... Hogy mennyi mindent jelent nekem, és hogy remélem a gyerekeimnek is ilyen lesz majd az Apám. Nem, mi nem beszéltünk ezekről. ha véletlenül be is úszott egy ilyen gondolat, már kezdtem érezni a gombócot a torkomban, azt a kiszakadni vágyó mély és fojtogató sírást, még akkor is, ha TUDTUK hogy ez a vég nem olyan igazi vég lesz.  Ez olyan, mint amikor vége egy Olimpiának, és kiürül a stadion, és tudod, hogy ott már nem lesz több Olimpia, amíg te életben vagy,  ezért ürességet és szomorúságot érzel, de a sportolók tovább élnek, és pár hét múlva már máshol lépnek pályára. 

Sokféle igazság, teória létezik arról, hogy miért vagyunk, ki irányít... Ki előtt kell szégyellned magad, ki fog megbüntetni, melyik isten várja, el, hogy őt szeresd a világon a legjobban, Van olyan hit, ami elvileg békés, gyakorlatilag félelemben tart egész életed során. Van, amelyik békén hagy, csak fizess adót. Van amelyik szabadságot ad, van amelyik a legkülönbözőbb formákban korlátoz. Hogy a hatalmon lévők melyik ellen uszítanak éppen, vagy melyik gyakorlására köteleznek, az attól függ, hogy éppen mi éri meg jobban. Nekem majdnem 15 éves koromig szinte kötelező volt templomba járni, még sem lettem keresztény. Egészen kicsi gyerekként feltettem azokat a kérdéseket, amikre a válasz nekem éppen elegendő volt ahhoz, hogy cáfolni tudjam a keresztény tanokat. A Mikulásban több hitem volt néhány éven keresztül, mint az Egyházban egész életem során. De addig a pillanatig, amíg engem nem próbáltak megtéríteni, megőriztem a nyugalmamat, és úgy érzem - néhány csúnya, dacos megjegyzést (persze családon belül) kivéve- senkit nem sértettem meg azzal, hogy ócsároltam, vagy becsméreltem, meghazudtoltam valakit a hitében. Ha engem akar valaki meggyőzni, felteszem a kulcskérdéseket. Amik szúrnak. De ahhoz nagyon erőszakosnak kell lennie annak, aki bepróbálkozik. Ugyanis a hit, legyen az bármilyen, befolyással van az egész életünkre. És mint ilyen erős befolyásoló tényező, rendkívül fontos. Szóval, adhatsz tanácsot a szomszédnak, hogy ne kösse ki a kutyáját (bár sokan ettől is kiakadnának), mert lehet, hogy egy meleg nyári napon ott fog megdögleni az udvar közepén, véresre kopott nyakkal, de nem, nem hiszem, hogy megmondhatod neki, hogy amiben egész életében hisz, ami alapján gondolkozik a világról, az "bullshit". "Mert amikor ortodox zsidók mennek el melletted az utcán, nem szólsz oda, hogy hé öreg, vedd már le a kalapod, hogy nézel ki? Baaazmeg, 40 fok van, te meg itt parádézol" Nem téped ki a rózsa fűzért a bokszoló kezéből a címvédő meccse előtt, mondván, hogy "inkább melegíts be, mert nem az ima fog segíteni." Nem sütsz titokban húst egy vegetáriánus ételébe, és még sorolhatnám. Elismerem az orvostudomány, a biológia, a fizika és kémia bonyolult szabályrendszerét, és irónia nélkül csodálom azokat, akik beszélik ezt a a nyelvet. De HISZEM, hogy egy maratonhoz több, kell, mint tökéletesen futásra teremtett test, és mindennapos edzés. 

élet/halál/helyzet

avagy Van élet a halál után?

Borzasztó elcsépelt kérdés. Állítsuk fel azt a hipotézis, hogy nincs. (Csak kimondom, hogy nincs, és máris összeszorul valami itt belül).
Nincs. Nincs menny, nincs pokol. Nincs ítélet, nincs fény, nincs beszélgetés az életed filmjéről és pláne nincs folytatás. Nincs következő, nincs "még egyszer" és nincs "legközelebb majd". There is no next life... Most gondolkozom... Várj. Nehéz. Nyilvánvaló, hogy számomra ez elképzelhetetlen, de megpróbálom. Azért kell megpróbálnom, mert az imént érdekes beszélgetést folytattunk 3asban. Röpködtek az érvek, az éles, néhol értetlen, néhol hitetlen, néhol határozott pillantások. A téma nem az élet a halál után volt, hanem az, hogy a társadalmunk különböző rétegei mennyire átjárhatatlanok, és hogy aki rossz helyre születik, szinte esélye sincs a felemelkedésre. Nem jutottunk dűlőre. Mindhárman értelmes, felnőtt emberek vagyunk, a világ sokszínűségéhez képest egy helyről jöttünk, nem vagyunk szélsőségesek sem, mégsem egyeztünk. Az én véleményem az, hogy az álmodik nagyot, akinek megvan a lehetősége arra, hogy valóra váltsa. Lehetsz Te bárhol a világon, élhetsz bármilyen körülmények között. És nem véletlen, hogy oda születsz, ahova. Mert a sors mindig különböző kihívások elé állít, minden egyes életedben. Lehet az egy alkoholista apa, egy kurva mama, egy pedofil nagybácsi, egy autóbaleset, ami megnyomorít, vagy ha eleve úgy is születtél... Ettől még lehetsz sikeres, lehetsz maratonfutó, lehet családod, lehetsz tanár., megtanulhatsz szeretni, élvezheted a táncot, megmászhatsz hegycsúcsokat, ha így kell lennie. Kell érte tenni a jelenlegi életedben is, de rengeteg múlik az előző életeidben elkövetett tetteiden. Ha rossz voltál az előző életedben... Mondjuk kínoztad az állatokat, akkor ne csodálkozz, ha a következőben téged kínoz meg valaki fizikailag, vagy lelkileg. Ha valahol egy fejlődő országban születik egy kisbaba, valószínűleg még olyan szinten van, hogy neki pontosan azt kell megtanulnia, hogy hogyan éri el, hogy életben maradjon. Ha élt 15 évet ebben az életében, könnyen lehet, hogy újra ott születik, de már 30 évig él, a következőben pedig már nem ott születik meg, hanem egy fejlett országban.. és így tovább. Nem véletlen, hogy valaki zöldnek születik, ha a világot éppen narancssárgák uralják. Lehet, h az ő sorsa az, hogy elsőként átvegye a hatalmat.. de az is lehet, hogy elmegy egy háborúba, és megölik. Az is lehet, hogy embereket fog megmozgatni, mondjuk a verseivel. Akkor költő lesz belőle? Nem biztos, lehet, hogy gyógyszerész, aki otthon a magányában írni kezd, mert valami súgja ott belül... Mindenkinek megvan a maga feladata. Ha teljesíted, átmentél a vizsgán, és egyre könnyebb lesz bizonyos dolgokon túljutni, bizonyos dolgok pedig mindig újabb kihívást jelentenek majd. Mindenki a maga szintjén nyomorog, de mindenki lehet boldog is a maga szintjén. Sajnálhatod azokat az embereket, akik sokkal rosszabb körülmények közé születnek, mint Te, és vágyhatsz olyan emberek helyében lenni, akik jobb körülmények között élhetnek Cseszegetheted azokat, akik hasonló helyre születtek, mégsem élnek úgy a lehetőségeikkel, ahogyan Te teszed, vagy épp Te sem teszed... De mindig tisztában kell lenned azzal, hogy különböző küldetéseink vannak, amikhez különböző feltételeket kaptunk. Minden egyes élet a másikkal összefügg.Valakinek a gyermeke vagy, és valakinek a szülője, valakinek házastársa, közben egy másiknak a testvére. Főnök vagy, és alkalmazott, tartozol és tartoznak neked. Valaki elhagy érted egy másikat, valaki téged hagy el valaki másért. Az egyik klubból kirekesztenek, a másikba befogadnak. Egyszer áldozat vagy, másszor elkövető. Ítélsz, ítéltetsz. Valamelyik életedben rossz helyre születsz, mégis sikeres leszel, de nincs családod, a következőben épp fordítva. Egyszer hős vagy, milliók megmentője, röpke, fellobbanó gyertyalángnyi élettel. A következőben boldogan, szépen, csendben mész el nagypapaként. Klári kibírja melletted, Géza lemorzsolódik. Szabit elüti egy autó, nem tud járni. Jocó simagöröngyösi cigánygyerek, a legjobb barátod, Feca második kerületi gazdag srác, drogfüggő, rákos, jó arc, haverod. Neked a feladataid közé tartozhat: Elviselni Klárit, Gézát elengedni, Szabiban tartani a lelket, segíteni élni,  Jocót felvállalni a világ előtt, kiállni mellette, Fecát elfogadni. De lehet, más: Klárit elengedni, Gézát visszaszerezni, Szabit segíteni meghalni, (ha kéri) Jocót feljelenteni, Fecát kizárni az életedből, mert rossz hatással van rád. És persze közben megvizsgálni: Mit akar nekem tanítani Klári, Géza, Jocó, Feca és Szabi? Miért vannak az életemben? Miért kell ezekkel a problémákkal megküzdenem, mikor van annyi minden más is?! Az út önmagunk megismeréséhez mások megismerésén át vezet. Tükrök vagyunk.
Bonyolult folyamatok mennek végbe itten, kérem szépen. Olyan bonyolultak, hogy egyetlen élet édes kevés lenne rájönni a titkokra. Gondolj bele! Rossz helyre születsz, megkéselnek 14 évesen a szomszéd srácok Harlemben? Tényleg elhiszed hogy ennyi esélyt kapunk? Valaki épphogy anyja tudatába kerül, már véget is vetnek az életének? És akkor kifújt? Nem hiszem. Nem ezt hiszem. Nem ebben hiszek. Ennek ugyanis így semmi értelme nincs. Egy lemorzsolódó kis hámsejtnek lenni a Föld felszínén? Ez lenne a lét? Ez vicc. Ááá, dehogy. ((Tágas égen andalog... Fénylik mint a csillagok... ))   Zöldnek, kéknek születni egy narancssárga világban... Sokféle oka lehet, és sokféle kimenetele. Nem történik véletlenül, és mindenképpen egy nehéz program. Hogy feladod, vagy nem, az rajtad múlik: hogy mit hoztál magaddal, és vagy-e elég tudatos... Mondhatod: Könnyen beszél egy narancssárga... pff... Én meg azt mondom, hogy nekem más az életfeladatom. Nem ilyen típusú problémákat kell megoldanom. De nyugi, van nekem is mivel elmolyolgatnom az elkövetkező 60 évben

Staten Island Ferry

Bocs az előzőért, nyilván túlzás. Elkezdtem írni, aztán belelovalltam magam. A végére kifejezetten élveztem. Tetszik, amit írtam, de általánosítok. Ilyenek vagyunk, ilyen vagyok. Egyik pillanatban hevesen ver a szívem, kiesik egy pár dolog a számon, ami random felbukkan a fejemben, és upsz, ott a baj. Az írás furcsa dolog. Elkezded, csak úgy, ok nélkül, durr, bele egy gondolatba, ami motoszkál benned, először csak a felszínen kapirgálsz, aztán, ahogy folytatod és visszaolvasod, mintha szembe mennél az előző mondatoddal, pedig alig volt egy perce.. aztán arra ösztönöz, hogy átgondold az egészet, és rájössz egy csomó összefüggésre, elkezded keresni a logikát, a rendszert, összeáll, és már rég nem arról szól, amiről írni akartál. Mégis valami létrejött, de nem is tudod, hogy pontosan hogyan. Csak úgy ott terem egy oldal, kettő, és mikor felállsz a gép elől, egyszerre vagy könnyebb és nehezebb egy gondolattal… Hazaértem, és le akartam írni, hogy mi történt velem ma. Ehhez képest egyetlen metrón megszületett kis gondolatot írtam le, ami kb 4,56 másodperc alatt siklott végig az agyamon. :D Pedig elég hosszan zötykölődtem vissza Astoriába. Tegnap késő estig, illetve inkább hajnalig próbáltam összeszedni a portfoliómhoz szükséges grafikákat. Megbeszéltük, hogy Krisztivel elkísérjük Bendit Staten Islandre, ahol ma dolgozott. Onnan pedig Ferry-vel áthajózunk Manhattanbe.

A Working Girl - a kedvenc filmem első képsorain járt az agyam, ahogy Tess fejéből kipattan egy ötlet amivel később karriert csinál… (és összejön Harrison Forddal) Feltöltődtem. Kint álltunk a félórás úton, fújta a hajunkat a szél, fotóztunk, beszélgettünk, én bámészkodtam. 

A kis „pici” 8 emelet magas Statue of Liberty csak akkor olyan fenséges és csodálni való, ha úgy fényképezik. Egyébként nem olyan nagy szám Manhattan csillogó felhőkarcolóihoz képest. Viszont mindenképpen hozzátartozik a New Yorkról kialakított romantikus képhez, ezért így is, úgy is odavagyok érte:) Kikötöttünk, Kriszti ment dolgozni, én meg felfedező útra. Még nem jártam azon a környéken, vagy legalábbis nem emlékszem. Wall Street… tele csupa öltönyös félistennel. Nem viccelek. Tudom, ez a gyengém. De akkor is. Persze… nem volt mindenki Adonisz.  De majdnem:D Beültem egy parkba a City Hall mellett, néztem az embereket, sétáltam, elhatároztam, hogy legközelebb visszajövök feltöltött fényképezővel…(mindenem lemerült még a hajón ugyanis) Felszálltam a metróra, közben olvastam a kis Kindle-ömön… ami igazából a telefonomban van… mosolyogva nyitottam meg Vera üzenetét, ahogy a vonat kijött az alagútból. És minden jó volt. Kedden Marina and the Diamonds koncertre megyünk, már alig várom. Pénteken talán végre tényleg buli?! Múltkor hirtelen téli idő lett, szóval nem mentünk sehova… Itt az idő. 

Szeretettel a nagy játékosok alkalmi játszópajtásainak:)

Van értelme játszmázni?

Tegyük fel, van egy fickó, aki (úgy hiszi) megkap, akit akar, amikor akarja. Természete messziről, felületesen vonzó, egyébként menekül minden komoly dolog elől, felelősségérzete (ha másokról van szó) egyenlő a nullával. Személyiségének kínos részletei között ott van a dacos kis görcs, az öntelt egoista állat, a hímsoviniszta disznó, az akarnok, akinek mindig igaza van, ha nem, hisztizik… Persze benne él az édes imádnivaló is, a romantikus, érzelmes szerető, az intelligens, megbízható kisangyal. Ezek is felbukkannak néha-néha nagy csinnadrattával ünnepnapon, vagy amikor rossz fát tett a tűzre, esetleg nem biztos abban, hogy lesz-e szex, vagy tanúk vannak a közelben, akik később visszaigazolhatják, hogy „Barátom, hiszen Te mindent megtettél! Hagyd azt a picsát, gyere, menjünk csajozni!”  Szóval, van ez a típusú ember (Vagytok egy páran!), akibe valami miatt időről időre mégis belehabarodhat az intelligens, egzisztenciával rendelkező komoly szexi harmincas (akárhányas) nőtől kezdve, az éretlen kamaszlányig bárki.. .Aki vagy lenyeli, tűri, elfogadja az ezzel járó ideggörcsöt, és kuss, vagy szembe megy minden árral és megpróbálja jobb belátásra bírni az állatot. Mert persze tudja, hogy „ez az ő érdekeit is szolgálja”. Mindkettő gyomorfekélyhez vezet, aztán szakításhoz. Vagy fordítva. Vagy csak az egyikhez. 

Amennyiben Ő emberére akad, és hasonlóval találkozik, a történet ugyanez, csak fordítva sül el. Olyankor szenved. Szexszel gyógyítja magát.  

Van azonban egy másik igen népszerű út is. Kiismered az EQ-ban szegényes egyedet. Nagyon könnyű. Az esetek többségében a sztorijai (amiket gyanútlanul, boldogan, nagyzolási mániájából adandóan büszkén mesél) elegendőek ahhoz, hogy pontosan tudd, hogy mivel tartod sakkban, vagy mivel mész az agyára, mivel éred el, hogy te legyél a középpontban, és ne Ő. (Erre jók ezek a sztorik egyedül, egyébként általában szarul esnek, és nem vagy kíváncsi rájuk) Ego dolog. Kiismered, Játszmázol, trükközöl, rafinált dolgokat eszelsz ki. Egy ideig még élvezed is. És igen, eléred, amit akarsz, mert Ő végtelenül egyszerű, és erre nagyon büszke is. És egyszer csak, láss csodát, megszelídül! Komolyan megszelídül. Hát látod, hogy mennyire más, hogy teper, hogy kapar, hogy érdeklődik, hogy aggódik, hogy szenved, hogy küzd??? ÉRTED küzd. Igen, most learathatod a gyümölcsöt.

Nézzük mit adtál cserébe:

Megálltad, hogy ne keresd (üüügyes). A körmödet valószínűleg lerágtad (nem jó).  Elmentél randizni olyan fickókkal, akikhez semmi közöd (kifejezetten szar). Lelkiismeret-furdalásod lett, szembementél mindennel, aki Te vagy. Hazudoztál (talán csak neki, talán magadnak is). Játszottad a jégkirálynőt (talán csak neki, talán a barátaid előtt is)… Nem Őt hívtad fel, hogy elmond Neki az évszázad sztoriját, vagy elmond, hogy mire jöttél rá végre… Hiányérzeted volt… Szintre kerültél. Arra a szintre. 

Mit kaptál:

Elkezdett teperni érted… Felhív, mert veled akar… mert téged akar… CSAK téged akart… Ölelni akart. Szeretni akart. Végig sem soroltad, már ott a múlt idő.  Meddig is tartott? Addig, amíg be nem adtad a derekad… + két - három nap, esetleg 2 hét, néhány hónap, mondjuk 2… És aztán mi volt? Rájöttél? Persze! Semmi sem változott. Volt értelme? Volt értelme hetekig, hónapokig szembemenni magaddal, játszmázni, pózolni… ? Volt?  Ugye hogy nem?!... Fejezd be a hülyeséget. Ha kellesz neki, kellesz úgy is, ahogy vagy. Ha nem, akkor meg hagyd a francba. Ez a típus notórius hazudozó. Éhes kisebbségi komplexusát újabb lányok megszerzésével elégíti ki.  Nagyon édes, aranyos tud lenni, de még torz kép van a fejében a szeretetről és az ellenkező nemről. Élete bizonyos területén sikereket ér el, úgyhogy nyugi, nem hal bele, ha otthagyod, pláne, hogy mindig van egy marha, aki bedől neki. De nem baj, ez a tanulási folyamat része:D Nem menthetetlen, de sose hidd, hogy majd Te fogod megmenteni. Van olyan opció is, hogy megjavul egy pár évre, amíg az utód-témát elintézi (valamikor 30-45 között) aztán lelép egy fiatalabbal.

Készülj fel! Mert előfordulhat, hogy egyszer találkozol egy ilyennel, de észre sem veszed, hogy ebbe a típusba tartozik. Nem. Nem „átver” ilyenkor. Egyszerűen csak felnőtt. Szeresd nagyon. 

Hivatalosan is elkezdődött a nyár:)

Rossz kislány voltam. Elhanyagoltam a blogomat, a munkámat, kicsit magamat is. Jah. Most próbálom a telefonom és a Facebook alapján rekonstruálni a fejemben az elmúlt 10-12 napot. Sok nyomot találok mindenhol. Mint a lábnyomok. Pontosan tudom, mikor merre jártam. Fotók, check-in-ek, üzenetek, post-ok… Nyitott könyv az életem. Nem mintha zavarna, csak mondom. Ha zavarna, nem csinálnám. Még így is megmarad egy csomó dolog magamnak. Egyébként lehetetlen teljesen őszintének lenni. Az én fejemben a saját kis megjegyzéseim fele leírhatatlan. Egy része trágár, másik része túl intim, van olyan is, ami iszonyú ciki gondolatban is, leírva pláne. Ha pedig nem írok le mindent, az már eleve nem őszinte… Szóval kaptok is belőlem, meg nem is. Hogy eleget kaptok-e… Valakinek még sok is:) Nem csak nektek, magamnak is írom ezeket. Minden bejegyzés szépen el van mentve… a 20 évvel öregebb önmagamnak pedig nem akarok hazudni. Paraszt dolog lenne. Magammal szemben. :D Ugyehogy ugye?

Mi is volt? Memorial Day Weekend. Szombat óceán, vasárnap döglés, vagy mondhatnám, hogy édes semmittevés… de azt semmiképp sem, hogy édes semmit evés… (Tudom, ez szar volt) Ja és, a testvérkémmel moziba mentünk. Hangover 2. Nekem tetszett. Én röhögtem:) Mert nem emlékeztem az elsőre... Gondolom, mert másnaposan, félálomban láttam… Gáborék udvarán kivetítőn:) Úgyhogy nekem minden poén új volt:)  

Hétfő... Hétfőn kimentünk Yorktown-ba BBQ partira. Ahol végül is minimális hangsúly volt a kaján, és partinak sem nevezném. Kellemes társaságban egy kellemes kis családi ház udvarán a nagy fa alatt (hinta rászerelve, ahogy kell), pléden heverészés, vörösborral.  Ez volt. A sok kis kölök ott rohangált az udvaron, játszottak a locsolóval, iszonyú meleg volt. Megtudtam, hogy mi az a poison ivy- mérges szömörce, amit jobb, ha elkerülsz, mert… huh… szörnyű tünetei vannak, ha hozzáér a bőrödhöz, pláne ha allergiás vagy rá…

Szerda, Június elseje. Hm… Asszem dolgoztam. Bálintnak. Olyankor egész nap a gép előtt ülök. Nem, mégsem. Az sms-eimből ítélve a városban voltam. Bikinire vadásztam, hogy ne a Zsuzsiét hordjam, ami nagy rám, és nem az én stílusom. Haha… Jut eszembe! Valami szerencsétlen fickó azzal a szöveggel próbálkozott be Facebookon, hogy a fürdőruhámból is látszik, hogy van stílusom…. Aha, az unokahúgom 12 évesen választotta magának… Úgy röhögtem. A gyökér… :D… de tényleg… Krisztivel nézelődtünk, vásárolgattunk. Persze bikinit nem találtam. A Macy’s-ben pedig aztán van válaszék: egy félemeletnyi fürdőruha, a világ legnagyobb áruházában…. Múlt század eleji fa mozgólépcsőkkel. Átsétáltunk megnézni mi van Vicky-nél, de ott sem jártunk sikerrel… válogatós vagyok.

Mi volt később...

Csütörtök, Péntek… Pénteken Zsuzsi és Dalma bőszen készültek a szombati Garage Sale-re. A garage sale az, amikor pénzt akarsz csinálni a számodra feleslegessé vált dolgokból. Ergo, nem rakod ki csak úgy az utcára, vagy nem viszed azonnal vmi segélyszervezethez, hanem megpróbálsz keresni rajta. Kipakolsz a ház elé, felcímkézed a dolgaidat, és várod az utca népét, Vegye, vigye! Évente egyszer nem hülyeség egy ilyen, de van olyan, aki minden nap kipakol… Költözés előtt kifejezetten jól jön, és hasznos. Zsuzsi nem csak kacatokat, hanem sütit is árul ilyenkor. 40-et keresett, de sajnos nem fogyott el az összes furcsa színű süti. Egyébként kifejezetten finomak voltak:) 

Közben lassan végignéztem az összes Sex and the City-t újra. Csak most angolul. Megdöbbentett, hogy mennyire balfasz voltam. Kívántam, hogy a Görény legyen Mr. Big, de csak a happy endre emlékeztem… És ahogy részről részre végignéztem, ráismertem ugyanazokra a körökre az életemben, amiket Big és Carrie futott éveken keresztül. Persze ilyenkor az ember bőg, kiborul. Még csak azt sem tudom mondani, hogy nem erre a filmre fizettem be. Mert én exactly erre a filmre fizettem be. A legokosabb az lett volna, ha amikor elhatároztam, hogy kimegyek azon az ajtón 3 nap után, akkor soha többé nem megyek vissza. De hát… ugye nem így történt.

Az általános iskolai osztálytársaim elkezdték szervezni az első osztálytalálkozónkat. De mondanom sem kell, már az időponton összebalhéztak. Nagyon komoly levélváltások voltak a Facebookon. Úgy röhögtem. Senki sem változott. Úgy tűnt, hogy én viszont igen. Régen - ahogyan emlékszem- azért én is jócskán benne voltam a szarkavarásban. Azt hittem az a normális. Szerencsére ebből kinőttem a középiskola előtti nyáron. Talán a következő osztálytalálkozóra ők is kinövik. Arra talán eljutok. Erre biztosan nem, de őszintén szólva nem is lenne nagy kedvem hozzá ezek után… Remélem, jól szórakoznak majd… hogy egymáson vagy egymással?... 

Flushing Meadows Corona Park

Szombat este kimentünk oda, ahol a Men in Black vége játszódik.  GÖRKORIZNI!!! Nekem ez új. Nem tudok görkorizni. Egyáltalán. A kölykök jól nyomják, de igazából Bendi ebben a nagy király. Krisztinek rossz tapasztalatai vannak, úgyhogy ő csak kísért minket és fényképezett a telefonommal. A lehető legjobban felszereltem magam védőkkel, plusz biciklis sisak. JÓHOGY… Hát hülye vagyok én? (Igen) NEM. Aki béna, védje magát. Nem voltam rossz, de be voltam szarva rendesen. A helyszín egy kicsit inspirált ugyan, mégsem élveztem a helyzetet. Legközelebb már jobb lesz. Nem szabad feladni.

Nyugis hétvége volt, bár ez nem olyan nyugi, mint amit megszoktam. Sokan vagyunk. Ami fun, meg minden, de még nem szoktam hozzá. Szokatlan nekem ez a sok gyerek. Még.

Néha nyaggatnak itthon, hogy nem nagyon mozdulok ki a házból. Tényleg nem, ugyanis pénzköltéssel jár. Nem tudok nem elverni néhány dollárt, amikor elhagyom a házat. Lehetetlen. Veszélyes. Elindulsz fürdőruhát venni, és kulcsakasztókkal, meg napszemüveggel jössz haza, és így is otthagytad a 90%-át, annak, ami megtetszett. Eljön még a vásárlás ideje, de először jöjjön el a munka ideje talán...

Hétfőn Krisztivel sétáltunk a Riverside Parkban Manhattanben… Beszélgettünk végre. Nincs sok alkalmunk rá egyébként. Jó volt. Kicsit „megmentem” a napokban. Ez annyit jelent, hogy magamba zuhantam. Amit a legjobban el akarsz felejteni, arra gondolsz a legtöbbet. Görény.

Kedden finom red snappert csináltam, fokhagymás spenóttal:) Szerdán fehérhúsú füstölt-halas csodasalátát, miután hazajöttem a Barnes&Noble könyvesboltból. És persze megint nem sikerült fürdőruhát találnom.

Szerdán reggel a szokásos edzés után (ja, mert edzünk Krisztikével, és a kajára is odafigyelünk… (ami nem jelenti azt, hogy én pl. nem felejtek el enni- mert most fél 6 van és a reggeli kukoricapelyhen kívül nem ettem még semmit,de nem is vagyok éhes.. Ma nem volt edzés, gondolom azért)) …a reggel beharangozott óceánparti fürdésre vágytam a döglesztő melegben, de csak délután 5 kor tudtunk elindulni Rockaway Beachre. Mire kiértünk, már hűvös volt, a víz jéghideg, a part üres. Néhány fehéringes, feketenacis zsidó kamaszkölyök kivételével mi voltunk az egyetlenek. 

Lőttem, pár képet, aztán hazaindultunk. 

Hazafelé pedig egy óriási áruházban végre megvettem a tökéletes fürdőruhát:) Mondtam is, hogy most egy hétig jól vagyok:) több hetes keresgélés után a siker íze még édesebb :) Meddig is? még 5 napig jól vagyok:) Mire hazaértünk, már Zsuzsi készítette a vacsorát (gombapörköltet), és a vacsora utáni desszertet… 

Almás pitét:) 

Másnap ismét kimentünk 4esben Long Beachre. Zsuzsi is jött:) tanítási szünet volt a Brooklyn/Queens Day miatt. 

A parton végre találkoztam Verával, akit itt ismertem meg New York-ban a Pacha-ban, még márciusban. Nagyon vagány, dögös csaj, a barátnőivel volt a parton. Megbeszéltük, hogy összefutunk. Érdekes, hogy most találkoztunk másodjára, de olyan, mintha régóta ismerném. Egyébként ő is jósol kártyából, igazi kis cigánylány. Nagyon bírom. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Ha minden igaz, holnap este dolgozik, mi pedig úgy tervezzük a tezsvíremmel, hogy benézünk a Pacha-ba:) Pásááá… Ezer éve nem voltam sehol. A zenét Vera szerint utálni fogom.. egysíkú fos techno… De csak kibírom valahogy.. és ha egyszer most jó az időpont?!...

Valamit alkotnom kell. Napok óta érzem. Legszívesebben kiénekelném magamból, ami nyomaszt, de nem jó, mert nincs hangom. Írni oké, de látod, nem jó módszer, mert 12 napja nem írtam semmit.

Szóval a strand után bementünk egy óriási művészellátóba... Vettem egy pár művészetis cuccot. Még nem mertem kipróbálni a dolgokat, annyira olcsó volt minden…  Meglátjuk. Ti is meg fogjátok látni. Ha úgy érzem. :)

Szóval ez történt velem az elmúlt pár napban. Közben dolgozom, (illetve most helyesebb azt írnom vagy épp őszintébb,) hogy dolgozgatok… nem voltam a topon. Nem volt ihletem. Nem volt megfelelő hozzáállásom… Most, (talán a új fürdőruha miatt :D ) jobb a helyzet.

Innen visszanézni, átgondolni a kapcsolataimat (nem csak a PÁRkapcsolataimat, hanem a barátaimmal való kapcsolatomat, a veletek való viszonyomat, a szüleimmel kialakult helyzetet, a volt kollégáimmal kapcsolatos dolgokat… Nagyon más, mint otthonról, a közepéből. Vannak emberek, akikkel nem gondoltam, hogy szinte mindennap, akár többször is beszélgetek majd. Van, akinél még nem érkezett el az ideje annak, hogy jelenkezzem. Van, aki úgyis tudja, hogy felhívom, amint fontos lesz, hogy beszéljünk. Van, aki hiába várja, hogy hívjam, és van, aki jobban hiányzik, mint gondoltam. Van, akire sokkal többet gondolok, mint bármikor, van, akire egyáltalán, pedig régen meghatározó volt. A távolság vicces dolog, mert van akihez közelebb hoz.

2010.06.07.

Long Beach - Memorial Day weekend I.

Tegnap délután elkezdődött a Memorial Day weekend. Maga a Memorial Day, vagyis a megemlékezés napja minden évben május utolsó hétfőjére esik. Eleinte a polgárháború halottjaira emlékeztek, ma már az összes elesett amerikai katonára. (Persze rengetegen egyáltalán nem tudják, hogy mire is emlékeznek pontosan,) a lényeg, hogy munkaszüneti nap, hosszúhétvége, és ilyenkor a népek elzúznak a városból a nyaralóba, vagy bárhova. Mi is leléptünk Long Beachre. Kettő körül értünk oda. Nagyon vártam már, hogy ússzak egy kicsit, vágytam a napra, a sós vízre, a forró homokra. Persze azzal a tudattal, hogy a víz még nagyon hideg, nem fogunk bemenni… Mikor kiszálltunk a kocsiból nagyon fújt a szél, tényleg úgy tűnt, hogy ebből nem lesz fürdés, libabőrösek voltunk. Aztán ahogy közelebb értünk a vízhez, leterítettük a törölközőket, már el is felejtettük, hogy fázunk. 10 perc múlva önfeledten úszkáltunk a vízben, ami egyáltalán nem volt hideg. Kurvajó hullámok, napsütés, röhögés… Csúcs volt. Kis napozás a végére, aztán kaja a játszótéren.

Hazafelé benzinszagot éreztünk a kocsiban, végül kb. másfél órát álltunk az út szélén, míg Bendi megszerelte a verdát. Lyuk volt a csövön, de beragasztotta. Na. Mer’ ügyes. 

LAMS Spring Concert 2011

Tegnap este hivatalosak voltunk a Louis Armstrong Middle School minden évben megrendezett tavaszi koncertjére. Zsuzsi itt végzős, hegedül az egyik zenekarban. Volt kórus, big band, modern és klasszikus darabok, afrikai ritmusok, Danny Elfman, Mozart, Ozzy Osbourne, EWaF… Nagyon csinos karmester, idegesítő, vihogó fogatlan nagyorrú diáklányok, nyikorgó székek, hatalmas terem… 

Zsuzsi mindenkinél magasabb, nagyon pretty, olyan volt, mint egy top model. 

Iszonyú sápadt vagyok, fekete fehérben viszont ez nem látszik annyira;) (megyek is a tetőre napozni most)

És a záró darab.... vagy épp falat... kinek hogy... Earth Wind and Fire - Dance Mix

Találtam egy strandot a tetőn

Medence ugyan nincs, de a nap süt, és csak néhány ablakból lehet rálátni... szóval éljen a monokini. 

Kimozdultam, mert kisütött, aztán kisütöttem 4 halat

Az előző bejegyzést néhányszor visszaolvastam, mert éreztem, hogy valami nem stimmel vele. Aztán rájöttem, hogy kicsit be voltam csípve, amikor írtam.  NA ezért nem vezetünk részegen. Szóismétlés, stílustalanság. Sebaj. Ilyen is kell. (Nem kell, nagy tévedés.)

Alig vártam a tegnapot, ugyanis meleget és jó időt ígértek… másfél hét eső után, azt hiszem érthető volt az örömmel teli várakozás. És BINGO:) Már napok óta terveztem, hogy végre kimozdulok nem csak a lakásból, hanem az utcából is. Reggel nagy izgalommal választottam ki a szettet, amiben végre „megmutattam” magam szerelmem tárgyának, New York Citynek. Itt a levegő egészen más, mint otthon. Nagyon párás, és szeles. Ez meglehetősen furcsa kombináció. Ami női szemmel fontos ebből, hogy nagyon jót tesz a bőrnek, szinte nem is kell testápolót használni. Sőt, nem is kell, de mivel van itthon egy vagonnal, és jó az illatuk… Mindenkinek jár egy kis kényeztetés:) Ami a fiúk számára fontos információ, hogy a New York-i szél pimaszul lengeti annak a néhány jólöltözött lánynak a szoknyáját, akik Manhattan utcáit kifutónak használják.  Igen, én is közéjük tartozom, csak épp tegnap a szoknyát rövidnadrággal helyettesítettem. Fel a magas sarkú papucsot, (ami kb egy órán át nagyon kényelmes volt, aztán gyötrő) napszemüveget, táskába egy esernyőt, ha véletlenül… És irány a Times Square. Ó…

Rengeteg ember ezerféle színben, kattognak a fényképezők, Nuts 4 Nuts, 6 T-shirts for 10$, villogó reklámok, óriás színházak, még nagyobb épületek… És tovább-tovább… és egyszer csak ott a PARK…  a régi szerelmek lábnyoma.. a csókok íze számban, hol méz, hol áfonya…  Na jó, nem… De… Csók igen, az volt. Régestelen régen, amikor még kicsirigó ;) voltam. Szerelem, az nem volt…. Deee, volt… Csak nem a csók gazdájához tartozott :D  Szóval ott volt: a Central Park, a maga megnyugtató, kedves, öreg fáival, sétányaival, idióta kis mókusaival. Oázis a város szívében, bár egész New York egy hatalmas oázis azok számára, akik kiszáradtak a szürke hétköznapok sivatagában.  Fúúúj… Elfogult vagyok. Ez van, amikor szerelmes az ember lánya. NA. A parkban csak ültem egy padon, miután átszeltem keresztben. Figyeltem az embereket: találkoznak, elválnak, futnak, kocsikáznak, kutyáznak, telefonálnak, mosolyognak, előzékenyek, többé-kevésbé odafigyelnek a másikra. Néha talán pont azzal, hogy nem figyelnek oda a másikra. Ez egyébként a város többi részén nem annyira jellemző. Többnyire rohannak a népek. Dolgozni, nézelődni, a gyerekért, a barátnő elé, az étterembe, a metróhoz…  Így van ez jól. Viszont nem hátráltatják egymást feleslegesen, nem szólnak bele a dolgodba… Élni és élni hagyni. Maximálisan működik. Miután a Parkból eljöttem, a 5th Avenue-n sétáltam lefelé. Prada, Tiffany & Co. Louis Vuitton, Gucci, Armani, Fendi, Versace, Harry Winston, Cartier… Ismerős utcák… Filmekből, a Sex and the City-ből és a régi látogatásaimból. Hmmm. Fogok én még itt vásárolgatni :)  Hazafelé már nagyon fájt a lábam, feltörte a papucs… Nagyszerű. Otthon ordítottam, mikor hidegvíz alá raktam... Áh…

Később elugrottam bevásárolni az esti vacsorához… Előételnek vettem tortilla chipset és guacamole-t, zellerszárat mártással, főételnek tepsis halat csináltam, sajtos tejfölös mártással, kis koktélparadicsomokkal, brokkolis bébirépás rizzsel…  Húh… a mártás miatt nagyon laktató lett, és nagyon finom is. Kicsit talán túlsütöttem a halat… de ezzel együtt is sikert aratott. Mire vége lett a napnak, gondoltam ledőlök pár percre… Reggel ruhástól ébredtem fel.  

Vége az első hétnek Astoriában...

Vasárnap délután, kiürül a lakás. Na, ilyenkor jönnek a gondolatok. Még hallom a gyerkőcöket a ház előtt. Elmentek. Most olyan jó egyedül lenni. Persze nem tart sokáig. Csesztetem a telefonomat. Akit fel kellene, azt nem hívom, akinek a hívását várom, az baszik felhívni. Tegnap elmentünk a Bronx Zoo-ba. Kicsit eltévedtünk odafelé, mert útépítés volt és eltereltek minket a helyes útról.

Úgyhogy véletlenül átugrottunk Jerseybe a Washington Bridge-en… Az a híd nem vicc. Hatalmas. Nem láttam még ekkora hidat élőben, tényleg lenyűgöző. Közben a kölykökkel ordítottuk a zenét, ami szólt a kocsiban…  Cascada Everytime We Touch – remix, olyan mélyládával, hogy csoda, h az üvegek nem repedtek be. Egyébként a szám szörnyű, de volt valami varázsa, amikor a 3 kölyök ordítva énekelte mellettem. Szerencsére olyan hangosan szólt a zene, hogy hiába énekeltem én is, az én fahangomat nem hallotta senki. Még én sem:D

Még szerencse, hogy voltam már egy párszor az állatkertben, mert nagy csalódás lett volna egy ehhez hasonló első alkalom. Ugyanis ahogy megérkeztünk, megkajáltunk, és megnéztük az új Madagaszkár-házat (úúú sok kis lemúúúúrral) eleredt az eső. De szakadt. Szóval Hamar leléptünk. A látogatás ingyen volt, ugyanis csont nélkül bevették, hogy 17 éves vagyok, és a családhoz tartozom.   :D Végül is a családhoz tartozom. És végül is... ja nem… már rég elmúltam 17.

Kiderült, hogy Benjit felkérték tanársegédnek. Egy több mint 400 fős fizika csoportja lesz... És még csak most volt elsőéves... Dude… Komoly. Asszem ő a legokosabb az egész családban. Mert érted… a törit azt beseggeled, a földrajzot, a magyart is be lehet magolni, római jogot, de aki a fizikát érti…?!?

Egyébként nagyon dög velem, mindenért basztat. "Little Sasa" - illetve amilyen Sasa volt régen. Kellene neki egy csaj.  

 Zsuzsi tegnap isteni sütit sütött megint:)

 Én pedig folyamatosan logókat gyártok.

http://popishappyblog.blogspot.com/ ide néha egyet-egyet feltöltök. Lájk.

A mai napot a nap viccével zárom (érzékeny lelkületűeknek nem ajánlom)

 Mert közben este lett.... éjfél is elmúlt. Puszi

Végre

Már világos volt, mire felébredtem, és izomlázam vaaaaaaaaaaaaaaaaaaan!!! 

Első nap a gymben

Ha nem is egy óra múlva, de mondjuk 2,5 óra múlva sikerült elindulni a gymbe. 3 emelet, minden nagyon tiszta, minden nagyon extra. MINDEN. Volt kardio+súlyzós edzés lábra, jacuzzi, szauna. Itthon protein turmix, aztán párolt brokkoli+gomba fenyőmaggal megszórva fokhagymásan.  Most folytatom a munkát, aztán tényleg ki kellene találni, hogy hova pakolom a cuccaimat. Egyelőre a helyzet elég reménytelennek tűnik, de nem adjuk fel. 

Időközben lett helye a cuccaimnak :) jupiiii 

Kedvetlen kedd (egyelőre)

Zsuzsi tegnap este sütit sütött. A csajszi egyébként rengeteget süt, imádja, és ráadásul nagyon jó benne. Olyan ügyes, hogy az osztálytársai annyira rákattantak az alkotásaira, hogy fizetnek is érte. Jó zsebpénz kiegészítés ez egy 14 éves kiskamasznak, de nem szerintem nem ezért csinálja. Egyszerűen csak élvezi. Lefekvés előtt megkértem, hogy hagyjon nekem egy sütit, ne vigye be mindet a suliba… És ma reggel ott várt a laptopom tetején egy kis zacsiban a tökéletes chocolate chip cookie. Tündér ez a gyerek. Meg is ettem. Tényleg nagyon finom. Omlós, nem száraz. Magnifico. Pont most indult el suliba. Iszonyú szar idő van. Dörög, villámlik, szakad.

Tegnap elkísértem Krisztit tanítani a Hunter College-ba. Olyan a suli, mint egy gyár, sok nemzetközi vendégmunkással. Komolyan. A tanteremben nem volt két hasonló diák, mind különböző. Többnyire egyébként elég elcseszett fejük van (itt a szép emberek nem főiskolára járnak, hanem egyetemre, nem úgy, mint Magyarországon (viccelek))… De persze azért volt egy két kifejezetten szép arc. Pl. ott van Nolan, akit Dóra nagyon bírna, mert pont úgy néz ki, mint a Chad M.M. vagy más néven Lucas Scott a One Tree Hill-ből. Voltak szép lányok is, bennük volt egy kis spanyol beütés, az egyik pont olyan volt, mint Neela – az egyik spanyol nővérke a Vészhelyzetből. A diákokon persze érződik, hogy mindjárt vége a sulinak, de állítom, hogy a szaros időjárás is közrejátszik abban, hogy nyomottak voltak. Kriszti egyébként nagyon jó abban, hogy felkeltse az érdeklődését a diáknak (meg az enyémet is) -  és ezt nem azért mondom, mert ő is olvassa ezt a blogot. Tény, ebben mindig is nagyon jó volt. A tanárnak pedig ez fontos feladata. Aki erre nem képes, az menjen… hát menjen másnak.

Tegnap sikerült megvenni az edzőcipőt, bár az edzés kimaradt. Igen, tudom. Nem erről volt szó. Deee … és nincs de. Remélem kb. egy óra múlva el tudunk indulni.

Esernyő

Tegnap hazafelé szakadt az eső. Egyedül csattogtam az esernyőm alatt, előttem 10 m-re egy kopasz deltás 30 körüli fickó a kutyáját sétáltatta. Persze egy szál pulcsiban, rövidnadrágban. Behúzott nyakkal szaporázta lépteit, hátha nem ázik meg annyira. Na, mondom… Nekem bizony jól esne, ha valaki ilyenkor odajönne egy esernyővel és jófej lenne. (Persze ez sosem történik meg, mindenki baromi önző, és szarik a másikra. Háh.. Nem mindenki. Odaszaladtam, és szó nélkül feje felé tartottam az esernyőmet. Az arcát sem láttam, csak a hangját hallottam, nagyon hálás volt, vette a lapot, nem nézett őrült tolakodónak. Nevetett, és nagyon megköszönte.  Kb. 30m után bement egy lépcsőházba, ahol már várták. Még egyszer megköszönte, én meg bevártam Bendiéket, aztán lassan mi is hazaértünk. 

És elindul az első hét Astoriában...

Nagyon korán ébredtem megint. Remélem hamarosan elmúlik a jet lag, mert felverem az egész lakást hajnalban, és ez nem túl boldogító hosszabb távon. Tegnap délután elmentünk a Times Square-re, a Toys R Us nevű játékboltba. A játékbolt belsejében van egy óráskerék, amiben együtt utazhatsz E.T.-vel, vagy Woody-val és Buzz-zal és egy csomó más mesefigurával. Ők persze műanyagból. Viszont Pókember és a Vasember tényleg ott voltak, velük lehetett fényképezkedni is. Egyszerre a kettővel. Nem tetszett az ötlet, mert érted… Kit érdekel az a szaros Pókember, ha ott van Tony Stark???

A küldetés Barbie-hoz vezetett minket. Barbie a játékbolt első emeletén, a hatalmas rózsaszín rezidenciájában lakik, de tegnap nem volt otthon, csak a ruhatára, és millió replikája valamint többféle Barbie ház, Barbie álomautó, Barbie medence, Barbie ló, Barbie robogó… Szóval minden, ami egy 6-7-8-9-10 éves kislány (hercegnő) álma. Nekem furcsa érzésem volt. Mintha régen ezek a babák sokkal szebbek és kimunkáltabbak lettek volna. De talán csak az évek változtatták meg bennem Barbie-t, aki már olyan Ken-nel kavar, akinek „igazi” haja van… 

Ma vennem kell egy edzőcipőt, mert mezítláb nem menő a konditeremben. Ki kell figurálnom, hogy milyen étrendet állítsak össze Krisztinek meg magamnak. Tesó nyilván segít, vagy nyilván nem (ezt sose tudom eldönteni). Már nagyon megbántam, hogy kb 3 kilo Boci csokit meg Túró Rudit, Sportszeletet, Balatont hoztam ajándékba. Ízre jók, tény. De iszonyú egészségtelen ennyi csokit magunkévá tenni. Ráadásul lehet, h ezek nosztalgikus ízek, ezért sokkal többet érnek itt, mint otthon egy Lindt, de tutira biztos vagyok, hogy ezek még azoknál is egészségtelenebbek. Szóval, no more Boci, no more Balaton. Éljen a müzli, és az ehhez hasonlók. Gyümölcs, zöldség meg ilyesmik.  

Hely kell a cuccaimnak. 

Hely, logo, edzőcipő, étrend, edzésterv... és egyebek!!!

Esős vasárnap reggel

Zuhogó esőre és erőtlen mennydörgésre ébredtem. Mindenki alszik - engem sem az eső, hanem a jet lag hajtott ki az ágyból. Az előbb olvastam, most írok. (Le sem tagadhatnám a magyartanár anyámat) Tegnap találkoztam a jelenlegi elsőszámú rajongómmal, egy 6 hónapos kislánnyal, akire a legnagyobb rosszindulattal sem mondhatnék mást, minthogy tökéletes. Ez a kis tünemény hosszú percekig bámult érkezésemtől a távozásomig. Mondják, hogy minden gyerek szép. Hazudnak. Vannak szép gyerekek, mint ahogyan vannak szép menyasszonyok is. De nem mondhatnám, hogy mind szép lenne. Sőt. Én pl. állítólag elég rusnya kisbaba voltam, és menyasszonyból is láttam már olyat, aki a külső tekintetében kihívásokkal küszködik. Viszont ez a kislány olyan volt, mint egy kis költemény. Semmi „édes kis” hurka, semmi kivörösödött bőr, semmi összevissza csorgó nyál, semmi „fika” (a mama többek között ezt a szót is tudja magyarul, valamint tökéletes győri kiejtéssel mondja: hütttő) Szép szemek, babahaj, semmi nyafogás, csak lelkesedés. És MOSOLY. Rám, felém, nekem. Bearanyozta a napomat.

Kezdi lerombolni azt a régi és gusztustalan emléket, ami miatt évekig csak a hányinger fogott el, ha kisbabákról beszélgettek illetve áradoztak a „többiek”. Miszerint a régi tánctanárnőm a tánctáborba elhozta magával a kisfiát. Ekkor én 9 éves lehettem. Meleg volt, és egyébként is dohos fülledt faházakban laktunk. A gyerek beszart, mire Jutka néni, mintha legalábbis a világot készült volna megváltani, kedvesen megkérdezte a többi kölköt, hogy naaa?!?!? Ki nézi meg, hogy rakom tisztába Andriskát??? A sok kíváncsi kis bogyó szinte visongatni kezdett az örömtől, majd engem is magukkal sodorva beterelődtünk az egyik faházba, ahol egyre büdösebb és büdösebb lett… és egyre melegebb és melegebb, és büdösebb, és a látvány is émelyítő volt, és áááááá… és úgy éreztem, hogy megfulladok. És akkor évekre kiábrándultam az összes „jóillatú” kisbabából… Komolyan mondom, igazi trauma ért ott engem. Szörnyű volt. :(  Hé.. Nem funny.

A tündéri bébivel való találkozás után elmentünk a kínai büfébe, ami olyan, mint otthon a Trófea, csak olcsóbb, és kevésbé elegáns, viszont legalább annyira finom a kaja, ráadásul sokkal több a tengeri herkentyű. 15$-ért ettem rákot (kicsit, nagyot, többféle módon elkészítve), halat, zöldbabot, salátát, gyümölcsöket… és még mi mindent lehetett volna, ha eszem mondjuk csirkét, vagy másféle húsokat…

Közben úgy néz ki, elállt az eső és Dalma is felébredt. Ahogy felkelt az ágyból máris jött, kérdezte: Ági, miért van olyan sötét, mintha délután lenne?

Mert esik az eső, felhős az ég… Rossz idő van. Napokig ilyen lesz. Nem is baj, mert legalább folytatom a logo-tervezést, amit már tegnap elkezdtem… Lassan mindenki ébredezik. 

Calm Saturday

A gép leszállt. A leszállást taps követte. Nincs bajom a tapssal, amúgy is rajongó típus vagyok, már ha van ilyen. Szerintem nem könnyű dolog 9 órán keresztül koncentrálni, miközben 280 ember élete van a kezedben. Beleértve a sajátodat is. Tudom, valaki szerint ez nem nagy dolog, a pilóta és a másodpilóta (pláne hogy megoszlik a felelősség meg a figyelem) csak a munkáját végzi, de mivel én nagyjából 30-35 percig tudok koncentrálni egyhuzamban, aztán elkalandozom, szerintem a taps jogos. Savanyúnak és pökhendinek kell ahhoz lenni, hogy az egészet egy szájhúzással intézd el. Különösen egy olyan repülőút után, mint ez volt. A JFK-re érkeztem. Minden rendben volt, az első bőröndöm megérkezéséig. Ugyanis utána hiába vártam a másikat. Vártam. Vártam. Már félórája vártam, már le is vették a futószalag monitoráról az AA 159-es feliratot. Még mindig várok birkatürelemmel. Néha átpillantottam a másik szalagra, és mintha láttam volna valami hasonlót az én csomagomhoz… De... Nincs de.... Naná, h rossz szalagon futott a cucc…

Hazataxiztam, a taxiban elaludtam. Persze ekkor már szorított az a szar cipő. Megérkeztem. Fúú, nagyon jó volt találkozni újra a kis cáláddal:) Ma, (szombaton) egész nap a kölykökre vigyáztam, Dalmára és Marcira. Nagyon édesek, Nincs velük semmi baj. Esznek, meg játszanak. Dalma szereti Shakirát és nagyon csajos, muzikális kis hercegnő. Marci meg nagyon vagány, igazi kissrác: számítógép, kártya, és őrülten energikus.

Most épp nagy csend van, csendes pihenő… Érzem, hogy kezdek álmosodni, Jet lag-em van.

Kriszti mindjárt jön haza:)

Ahogyan ígértem

Május 13. PÉNTEK

Már a repülőn elkezdem a beszámolót, bár így is úgy érzem, hogy rengeteg dolgot tudtam volna írni eddig is. Pl. hogy miért vágtam bele, miért indultam útnak… Az előzményeket. Az elmúlt néhány hónap történéseit. Fontos lesz, mikor már kint leszek? Fontos lesz százszor végighallgatnia valakinek, hogy szerelemből? Dacból? „elegem-van”-ból? Mert fel akarok nőni? Fontos ez? Kérdezem, mikor kérdezed, hogy miért. Kérdezed azt is, hogy mit fogok csinálni OTT. Nem tudom. A tanárom is megkérdezte; és tudod már, hogy mit fogsz csinálni? …Válaszolni is féltem. De csak kinyögtem, hogy NEM. Mire nagyot sóhajtott megkönnyebbülve. Az jó. Tudod mit? Akkor kezdtem volna el aggódni érted, ha lenne terved. Egy idegen ország, amit nem is ismersz, ahol a lehetőségeidet még nem volt alkalmad felmérni… Ne korlátozd be magad tervekkel – vagy valami ilyesmi…

A gép egyébként óránként turbulenciába kerül. Senki sem szisszen, bár talán belül kicsit nyugtalan. Engem nem zavar. Legalább izgalmasabb a repülés. Már ha egyáltalán lehet izgalmasnak nevezni. Orsi előrejelzéseinek megfelelően tényleg nem egy jóképű ömeriken idegen mellett ülök, aki végig szórakoztat út közben - bár az én sztorijaimhoz alapvetően jobban illene… Tudom.

A felhők még mindig tejszínhab benyomását keltik. És a legszebb felismerés most is megérkezett: a felhők fölött tényleg kék az ég. Erre mindig gyermeteg módon rácsodálkozom. Pedig olyan nyilvánvaló. Mosoly. (Könny)

Mellettem a hölgy egy könyvet olvas. „Kérd, és megadatik” Mi mást is olvashatna? Komolyan kérdezem! Akkor csodálkoztam volna, ha valami egyszerű Daniel Steel… Nem is jól írom. De, jól. Le sem tudom írni ezt a nevet. (Azért ezért jár egy vállveregetés.. Nem? Nem.) Mindenhová elkísérnek a tudatos életre ösztönző jelek. És én igyekszem is hallgatni ezekre a sugallatokra. Nemsoká leszállunk egyébként. Ki vagyok száradva. Remélem megdobnak valami sütivel. Pisilnem is kellene, de nincs kedvem kimászni. Most olyan jól elhelyezkedtem.

Féltem ettől a 9 és fél órától. Féltem, hogy egyedül maradok majd a gondolataimmal. Féltem, hogy sírni fogok, de semmi. (Na jó, a Karate Kid-en bekönnyeztem, de egyébként TÉNYLEG semmi)

Jut eszembe! Majdnem lekéstem a gépet. Orsival sikerült eldumálni az időt, aztán az ellenőrzés is kicsit lassan ment. Mondjuk örültem, hogy a cipőmet nem kellett levenni, mert így is alig tudtam belepréselni a lábam. Igen, a világ legkényelmesebb cipőjét ugyanis kibasztam a kukába reggel, és felvettem azt, ami már egyszer véresre törte a lábamat. Fura, de egyáltalán nem fáj. Nem könnyítem meg a dolgomat egy kényelmes cipővel… Igen, marha vagyok. Szóval… miután ellenőriztek, és rendben találtak, elindultam a legfontosabb küldetésre. Unicum beszerzésre. Mire megtaláltam, és fizetésre került volna a sor, leállt az összes pénztár.. Végül csak sikerült „megszugerálni” a gépeket, és elindultam a B7 felé (igen, B7es kapu…) Addigra már jött értem egy fickó és a hangosbeszélőn is a nevemet ismételték. Na, szép. Viselkedjek rendesen… Igyekeztem pedig. A Tesónak még akartam venni néhány magazint, de már nem fért bele az időbe… :( bocs tesó. De látjátok, végül csak velem együtt szállt fel az óriás döglött madár.

Lassan kihozzák a snacket, amire olyan régóta várok. Jessz:) Lassan a gép is leszáll, pont egy óra. Zsuzsi vár a reptéren. Ott majd nagyon örülünk egymásnak, Ő a hóna alá csap engem, meg a csomagokat, és irány HAZA. Bár még a levegőben vagyunk, üzenem, hogy jól vagyok. És sajnálom, hogy az utolsó percekben nem hívtam fel azokat, akiknek megígértem, vagy éppen nem. De mire beértem a gépbe, már szólt a gépasszony, hogy kapcsoljam ki a mobilomat…